Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 38. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2006)
Nagy Géza Balázs: Gondolatok Imre király és az egri püspökök sírjairól
A harmadik, s egyben utolsó lehetőség, hogy Verancsics Antal a várszékesegyházban látható sírkövek közül összeszámolta azokat, melyeket kiképzésük valamely jellemzője alapján elődeinek tulajdonított. A feltevés valóságalapjának eldöntéséhez azt kell meghatározni, hogy Verancsics Antal vajon hány püspök-sírt láthatott az egri székesegyházban? Újfent Sugár István adatgyűjtése alapján célszerű dolgoznunk. A 23 biztosan egri püspök közül az első négy életrajzi adatai annyira hiányosak, hogy sem haláluk idejére, sem helyére vonatkozóan nem lehet biztosat mondani. Mivel ez a jelenség a többi magyar püspökségre is áll, azt sem tudjuk, hogy ők egyáltalán egri püspökként hunytak-e el, vagy más beosztás viselőiként. Hét másik főpap csak egy ideig volt Eger püspöke, majd más egyházmegye kormányzását vette át, így őket nagy valószínűséggel nem Egerben temették el. Egy püspököt, Stiborczi Stibort félreállította Zsigmond király akarata: ő Lengyelországban hunyt el. így azt mondhatjuk, hogy Rozgonyi Péterrel bezárólag 19 püspökről van elegendő adatunk annak megállapítására, hogy közülük legfeljebb 11 temetése történhetett Egerben (elképzelhető ugyanis, hogy valakit nem székesegyházában temettek el, ha péládul így végrendelkezett, vagy székvárosától jelentős távolságban hunyt el). Statisztikai megközelítésből nézve a fentebbi adatokat, azt mondhatjuk, hogy az egri püspökök közül úgy fele-fele arányban lehettek azok, akiket Egerben (55-60%), és akiket máshol temettek el (40-45%). Ha a névsor XI-XII. századi hiányaiba betesszük a valószerűnek tűnő 6-12 püspököt, akkor az így kapott 29-35 püspöknek is a felét, tehát úgy 17-20 főt temethettek el Egerben a püspökség alapításától kezdve Rozgonyi Péterrel bezárólag. 15 15 A 11 egri temetés a 19 ismert sorsú főpap 58%-át jelenti. Bár bizonytalan e számítás, az alábbiak alapján talán mégis elfogadható. 1224-től 1322-ig mindössze négy püspöke volt