Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 37. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2005)

Veres Gábor: Garantált programok, rendezvények az egri várban

- Csata előtt. Debreczeni Dósa Gyalogos Bandérium bemu­tatója - Középkori kézfogó. A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok haditorna bemutatója - Bornemissza Gergely életének históriája. Az Egervári Vi­tézlő Oskola bemutatója - László király és a pomeránok. A gyömrői Szent László Ha­ditorna Egyesület bemutatója Az előadások mellett öt versenyszámban mérték össze erejü­ket, ügyességüket, melyet szakemberekből álló zsűri bírált. A verse­nyen való részvétel a csoport szakmai fejlődését is segíti. Ez ma az országban a gyalogos hagyományőrzők számára rendezett legna­gyobb szabású verseny, ahol a történelem egy-egy korszakát ápoló csapatok, egyesületek az idegenforgalomnak is megmutathatják magukat. A három, pontozásos versenyszám eredményei alapján a tavalyi ebesi győzelem után az idén a Szent László Vitézei haditor­na társaság végzett az első helyen. Ezen a hétvégén több mint 3000 adag vegyes vadpörköltet fő­zött meg Dósa Tibor királyi főszakács a várban, mely sok érdek­lődőt vonzott és a sajtóban is nagy publicitást kapott. A királyi fő­szakácsok hatökrös fogaton érkeztek a várba, ahol Benke László mesterszakács jelenlétében történt meg a Királyi Szakácsok Céhe zászlóbontása, eskütétele. A jó hangulatú programot főzőverseny is kísérte. Kézzel fogható história (július 25-27.) A program keretében a látogatók a vár több pontján kipróbál­hatták a középkori fegyvereket, játékokat. Az íjászat, dárdavetés, gólyaláb, buzogány, karika kipróbálása korabeli katonai ruházatot és fegyverzetet viselő hagyományőrzők segítségével történt. A gye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom