Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 37. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2005)

Veres Gábor: Garantált programok, rendezvények az egri várban

mással. A Dobó-bástya 16 méteres falának időre történő megmászá­sa jó edzéslehetőséget teremt. A mászást amatőrök is kipróbálhat­ták, az általuk használt cipőket és köteleket hegymászó felszerelést forgalmazó cégek biztosították. A versenyt a Dobó utca felől bárki megtekinthette. Visegrádi országok reneszánsz találkozója (július 28-31.) A program július 28-án vette kezdetét. A Szlovák Köztársa­ságból érkezett Komorny Orchester Starej Hudby Sturovo együttes 19 órától adott nagy sikerű nyitókoncertet a várban, ahol a közön­ségnek ismertettük a találkozó célját, programját és a visegrádi együttműködés lényegét, hagyományait. A résztvevő, fellépő cso­portok július 30-án, szombaton 9 óra 20 perctől vonultak fel Eger történelmi belvárosán keresztül a várba. Az előadások szombaton 21.30, vasárnap 18.00-ig tartottak. A visegrádi országok közül a magyarok mellett a legtöbben Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek. A három nap alatt huszonnégy produkció került előadás­ra, melyet tíz csoport mintegy 140 szereplővel mutatott be. A prog­ramot kézműves vásár és középkori gasztronómiai bemutató kísér­te. A kézművesek közül kiemelhető az a lengyel fafaragó, aki a kilenc nap alatt embernagyságú lengyel vitéz szobrát faragta ki, melyet a fesztivál végén a vármúzeumnak adományozott. Három napot töltöttünk meg a visegrádi országok programjával. Lengyel­országot a Zamek Chudow - Serenissima Wrastislava reneszánsz táncegyüttes képviselte Katowicéből - Wroclawból, Csehországot a Trn v Oku reneszánsz táncegyüttes Prágából, Szlovákiát a Ko­morny Orchester Starej Hudby Sturovoból, Magyarországot pedig a Musica Aulica reneszánsz táncegyüttes Egerből. Mind a négy együttes három-három produkciót mutatott be a három napon. Nagy sikert aratott a kazamatában a két régizenei együttes sétáló­koncertje. A többi fellépő a korszak kultúráját idézte föl. Számszer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom