Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 34 (Eger Vára Baráti Köre Eger,2002)
Petercsák Tivadar: Az 1552. évi hadjárat emléke Egerben
A várkultusz ébren tartásának sajátos és egyedi lehetősége a várban a Hősök terme. Ez az a kegyeleti hely, ahol a látogatók emlékezhetnek, és fejet hajthatnak az egri várvédők előtt. 1965-ben itt helyezték el Dobó István síremlékének fedlapját, amely a páncélba öltöztetett hőst ábrázolja, és minden valószínűség szerint az egykori várkapitány eredeti arcvonásait tükrözi. A síremléket két oldalt hat nagyméretű szobor veszi körül. Kiss István szobrászművész alkotásai az 1552-es várvédelem szereplőit szimbolizálják: végvári katonákat, tiszteket, kovácsot és egy egri nőt ábrázolnak. A teremben lévő kőszarkofágok a várbeli székesegyház körül eltemetettek csontjait őrzik, köztük a nevezetes ostrom áldozataiét is. A bejárattal szemközti falon annak a 315 személynek a neve olvasható, akik az ostrom idején a várban tartózkodtak, s nevük fennmaradt. Az 1990-es évek elejétől a hagyományos múzeumi kiállítások és közművelődési formák mellett új lehetőségek nyíltak a nagyközönség számára vonzó és a hely történelmi hagyományaihoz kapcsolódó programok szervezésére. így rendezzük meg minden év július végén a „Végvári vigasságokénak nevezett várjátékokat, de több héten át Vártábort is szervezünk az általános iskolásoknak. A látogatók számára sajátos időutazást jelenthet az „Egri csillagok Panoptikum" megtekintése a Föld-bástyában, ahol Gárdonyi élethű figurája mellett a regényből készült film szereplői fogadják az oda betérőket. Az idei 450. évforduló különösen jó alkalom arra, hogy még inkább ráirányítsuk a figyelmet a magyar történelem kiemelkedő eseményére és az egri hősök példájára. Az év során tudományos tanácskozások, országos vártörténeti vetélkedő, általános iskolások várjátéka, az egri vár kultuszát bemutató kiállítás várja az érdeklődőket. A vitézi hagyományokat ápoló haditorna klub, az Egervári Vitézlő Oskola ostromjátéka során élő történelmi filmként elevenednek meg a 450 évvel ezelőtti események. Lesz hálaadó szentmise is a várban, ahol Eger lakossága emlékezhet elődeire.