Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 29-30. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1997-98)

Az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület 1997. évi közgyűlése

sikert aratott a Végvári vigasságok című többnapos rendezvénysorozat. Vártábort szerveztek iskolások számára. Ebben az évben már más megyékből, sőt külföldről is érkeztek diákok. Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Végvári konferencia. Elkészült a Várhíradó 28. száma Megjelent az AGRIA évkönyv XXXIII. kötete. A Studia Agriensia sorozatban a következő kötetek láttak napvilágot: 1. Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században. 2. Bitskey István: Püspökök, írók, könyvtárak 3. Csiffáry Gergely: Bélapátfalvi keménycserép Egerbe és az egri várba látogatott a török köztársasági elnök. Befejeződtek az M3-as autópálya nyomvonalán végzett régészeti ásatások. Ezután dr. Petercsák Tivadar felkérte dr. Kozári József alelnököt, hogy tartsa meg beszámolóját. Az alelnök elmondta, hogy ebben az évben a csehországi Zlinben volt az Európa Tábor. Nyári régésztáborra ebben az évben nem volt lehetőség. Az 1998-as Európa Tábor Siegenben lesz. Ezt követően Király Júlia titkár beszámolt arról, hogy május kivételével minden hónapban megtartották az előadásokat. Tartottak több iskolában rendkívüli történelemórákat. A Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet megtartotta várjátékát. A „Forrás" Gyermek­szabadidőközponttal közösen szintén várlátogatásokra és vetélkedőre került sor. A beszámoló utolsó részében Csillag László, a Számvizsgáló Bizottság elnöke elmondta, hogy az 1997. évi költségvetésben hibát nem találtak, minden a hatályos jogszabályok szerint történt (beszámoló mellékelve). A beszámolót és a jelentéseket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom