Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 28.(Eger Vára Baráti Köre Eger, 1996)
Előzetes jelentés az 1995-ben végzett régészeti feltárási munkálatokról
cölöphelyek, munkagödrök, vermek és agyagba vájt kemencék kerültek elö, melyeket dokumentáltunk. A házak omladékából kikerült kerámiaanyag jelentős része sötétszürke és sárgásfehér csigaés hullámvonalas v. rádlis (ebben sárga sómázas is akadt), valamint különféle szürke és sárgásbarna cserépbogrács-töredékek. A terület-előkészítő munkában részt vettek a gyöngyösi Mátra Múzeum természettudományos munkatársai: dr. F ükön Levente, Kerek László és Szalmási Ferenc. Szihalom-Budaszög Szintén az M3-as épülő autópálya leletmentő ásatási munkái közt szereplő ú.n. 30. sz. lelőhely Szihalom község Ny-i határrészében. A lelőhely nevében is benne foglaltatott hasonló névvel a területen szerepel az 1337. évi pápai tizedjegyzékben egy Kisbuda nevü helység, mely önálló plébániával és adófizetéssel rendelkező falu volt. Az eddigi leletek (már a terepbejárás eredményei alapján is feltételeztük) megerősítik ezt. A feltárt objektumok, főként földbevájt különféle szerkezetű, ú.n. putriházak is ezt bizonyítják, valamint az ehhez kapcsolódó kemencék. A középkori objektumokban talált leletanyag jelentős része is középkori (XII-XIV. sz.). Sajnos egyes helyeken az objektumok igen közel voltak a felszínhez és az egykori szántásos feltörés során jelentős sérülést szenvedtek. Sokszor akadunk félbevágott edényekre, letarolt kemencékre stb. Az edények majdnem egy negyede jellegzetes belső szimpla vagy dupla kerek átfúrt fülű cserépbogrács töredéke. De találtunk késeket, sarkantyúkat, nyílhegyeket, kocsivasalásokat, szerszámtöredékeket (pl. olló, szekerce, fúró) stb. Az egyik területen (K-i rész) egy erősen átégett (vörösesbarna) patics omladékfalu, elszenesedett gerendamaradványos egysejtű házra bontottunk rá, melynek omladékából egy gyűrű és két ezüst karperec töredéke is előkerült. A ház feltételezésünk szerint egykor a tűz áldozata lehetett.