Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 25. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1993)

Szilágyi Júlia: Beszámoló Eger Vára Barátainak Köre 1992. évi közgyűléséről

évben. (Nyugati várfal, Hyppolit-kapu, Északi várfal rekonstruk­ciója) Dr. Petercsák Tivadar elnök beszámolójában kihangsúlyozta, hogy a tagság létszámát növelni kell, mivel csökkenő tendencia mutatkozik. 1993. első hónapjaiban már léptek be új tagok, így több vállalkozó is. (Bartók Lajos, Törőcsik Miklós, Török Csaba, Zsigmond Mihály, OMvH Egri Műemlékhelyreállító Kft.) Ezután Igricz Sándor, a számvizsgáló bizottság elnöke tartotta meg az 1992. év pénzügyi beszámolóját. A beszámolók elfogadása után a vezetőség lemondott. A nyílt szavazást Fodor László, a Dobó István Vármúzeum régésze vezette le. A szavazóbizottság két tagjaként Rátkai Ferencné nyugdíjast és Csák György tanárt választották meg. (Mindketten várbaráti tagok.) A vezetőség tagjainak jelöltek - dr. Petercsák Tivadar el­nök, dr. Kozári József elnökhelyettes, Szilágyi Júlia titkár, Igricz Sándor számvizsgáló bizottság elnöke, dr. Bakó Ferenc, Berzy Piroska, Kameniczky Antal, Molnár István, Sándor András, dr. Pozder Péter, Repka Magdolna, Vincze Miklósné, Térjék Jó­zsef - felálltak s bemutatkoztak. Ezután a várbaráti tagok újból megválasztották a vezetőségi tagokat. Az elnök megköszönte a bi­zalmat, majd rátért a további tervekre. A nemzetközi kapcsolatok­nál újból említette Siègent, Dobóruszkát és egy esedékes egri-szi­cíliai cserekapcsolatot. Szó esett a várban tovább folytatódó re­konstrukciós munkákról, melyhez támogatókat igen nehéz találni. A város ugyanis most elsősorban a vár körüli munkákra fektet hangsúlyt. Továbbá az elnök említést tett a városban, illetve n külföldön rendezendő kiállításokról is. (Heves megye és Eger a XVIII-XIX. században, Kovács Mihály festészete, Országcímer a népművészetben, Siegen bemutatkozik, Egzotikumok, Hologram kiállítás, Népművészeti kiállítás Floridában) Ezután az elnök fel­kérte Szilágyi Júlia titkárt, hogy ismertesse az 1993. évi program tervezetet. A tervezet előterjesztése után Vincze Miklósné, a kör gazdasági felelőse ismertette az 1993. év költségvetését. A tervek előterjesztése, valamint a tagok hozzászólásai és javaslatai után a tagság megszavazta az 1993. évi tervet. Ézekután az elnök megköszönte a tagoknak a részvételt és a bizalmat, majd berekesztette a közgyűlést. A közgyűlés után a tagok kézhez kapták a Várhíradó 24. számát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom