Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 25. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1993)

Szecskó Károly: Az egri Dobó-szobor felállításának története

rohan, s velők küzd, velük osztozik a martiromság véres babéraiban. Nem áldozatot kérünk, hanem csak erszény megerőltetés nélkül való adományt. Az Özvegyasszony fillére épp úgy fog ragyogni a bronzban, mint a jómódúak aranya. Nyolcz millió magyar él ebben az országban: ha mindegyik csak egy-egy kis adománynyal járul is a szobor költségeihez, olyan emléket állítunk, a mely méltó lesz a hősökhöz, s a mely előtt az utánunk következő nemzedék fólmelegült szívvel veszi le a kalapját. Az egriekhez szóló felhívás a következő: Egriek! Volt egy idő, mikor a római polgár czimet kitüntetésül osztogatták és pénzen vették; s viselték büszkén olyanok is, a kik sohasem voltak Rómában. - Egri polgárnak lenni különb dicsőség ennél. Mert a ki egri polgár, az nem visel ajándék-büszkeséget, se megvásárlottat, hanem igen visel e czimben egy fényes örökséget. Ez az örökség a mi egri elődeink reánk szállott lelke. Ha jön még valaha hazánkban olyan vihar, a melytől népek, családok remegnek, Eger az a város, a melyre bizalommal néz mindenki. A hagyomány alvó ereje ilyen időben felébred az egri polgárok szívében és felhívás nélkül is tudja minden egri férfi és minden egri nő, hogy neki különb feladata van, mint más városbelieknek, és hogy tőle e feladat teljesítését várjuk is. Áll még a vár talapzata, de a hősöknek, a kik Eger nevének fényt és értéket adtak nincs egyéb emlékük ma se, mint a könyvekben beszélő betű, s a vár egy kapuja alá összehordott apró régiségek. Eljött az ideje, hogy fenséges emlékszobor jelölje meg a helyet, a hol elődeink világhírűvé tették városunk nevét. Van-e egri polgár, a ki nem örül ennek a gondolatnak? Van-e a ki el fog maradni lelkesedésével és erszényével, a mikor hálánkat, büszkeségünket és dicsőségünket szándékozunk maradandó érczbe állítva fölilleszteni a romok tetejére? Nem: ilyen polgár Egerben nincsen!