Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 24. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1992)

Sugár István: Az egri török vilájet várai (első közlemény)

ekkor a palánkvár is kisebb-nagyobb mértékben a lángok áldoza­tául esett. 181 A hódítók az egyre élesedő katonai helyzet hatására szent­miklósi várukat mindenképpen helyreállították. Miután az ország­nak a török hódoltság alól való felszabadítása során Heissler­Mercy hadtestének szövetséges csapatai 1685. október 17-én elfog­lalták Szolnok várát, 182 haladéktalanul továbbnyomultak délkeleti irányban. Elsőként a Szolnoktól csupán 15 km-nyire állott bala­szentmiklósi palánkvár került keresztény kézre. Itt tekintélyes élel­miszerkészletét találtak, ami arra utal, hogy a törökök iparkodtak felkészülni az ostromra, de nem számítottak arra, hogy e térségben uralmuk ilyen hirtelen összeroppan. Gorové László úgy tudja, hogy a várat „alku mellett ... minden lövés nélkül" adta fel helyőrsége. 183 Balássy Ferenc nyomán viszont Soós Imre azt írja, hogy az elmenekülő török helyőrség égette fel és pusztította el a palánkvárat. 184 A török uralom felszámolása után újjáinduló élet nyomán a szentmiklósi palánkvár nyomtalanul eltűnt; sőt a mező­város Törökszentmiklós néven támadt új életre. Khalil bég 1572-ben készített defteré szerint a török erődít­ményhez 33 falu tartozott Külső-Szolnok, Békés, Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegyék területén. 185 A török vár helyőrsége létszámára csak a XVI. század máso­dik feléből voltak adatak feltárhatók: 186 Az 1556. és 1573-74. közötti zsoldlisták alapján Balaszent­miklós várában évente átlagban 185 fegyveres képezte az őrséget. Valamelyest kiugrik a sorból az 1561-62. évi magasabb létszám, ami összhangban áll Verancsicsnak Egerből írt leveleiben említett, e térségben észlelt igen élénk török katonai mozgolódással, illetve az azt viszonzó végvári magyar portyákkal. 187 1556-ban 193 fó 237 fo 174 fó 179 fó 187 fó 142 fó 1561- 62-ben 1562- 63-ban 1565-66-ban 1568-69-ben l573-74^ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom