Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 24. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1992)

Kozári József: Beszámoló az ifjúsági tagozat 1992. évi munkájáról

leletek tanúsága szerint a nők általános viselete a vascsatos bőröv, a fülbevaló, a nyaklánc és a karkötő volt. Használati eszközeik kö­zül orsógombot, tűtartót és vaskést temettek melléjük. Három férfisírban veretes díszövet találtunk. Az öweretek bronzból ké­szültek, és szinte mindegyiken megfigyelhető volt az áttört indadí­szítés. A leletanyag és a temetkezési szokások alapján a temető­részlet sírjai a későavar korba keltezhetők. A közösen végzett fizikai munka és az elviselt megpróbáltatá­sok - a hőmérséklet napközben ritkán szállt 30 fok alá - jó közös­ségi szellemet alakítottak ki, a munka és a szaktudás tisztelete mellett. A tábor programjában szerepelt egy látogatás a boldogi táj­házban, ahol megismerkedhettünk a helyi népviselettel, szokások­kal, népdalokkal a Boldogi Hagyományőrző Kör tagjainak kalau­zolásában. Látogatást tettünk a község templomában is, ahol a plébános úr kalauzolásával nyerhettünk betekintést a templom történetébe és a boldogiak vallási szokásaiba. A tábor programjában szerepelt egy tanulmányi kirándulás Gyöngyös-Mátrafured-Benevár-Szécsény-Hollókő útvonalon. Gyöngyösön megtekintettük a Mátra Múzeum kiállításait, Mátra­füreden a nemrég elkészült kastélymúzeumot, Hollókőn pedig a népi építészet emlékeit. Végezetül elmondhatjuk, hogy a fizikai és szellemi igénybe­vétel hasznára vált a tábor résztvevőinek, tehát a tábor elérte kitű­zött célját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom