Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 24. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1992)

Kozári József: Beszámoló az ifjúsági tagozat 1992. évi munkájáról

lat ebben az esetben nem mutatkozott maradéktalanul igaznak Angliában, bár a gyökeresen eltérő szokások néha az átlagosnál na­gyobb önuralomra kényszerítették a magyar hölgyeket. A tábori programok változatosak és színvonalasak voltak. Es­ténként az egyes országok küldöttségei mutatkoztak be és mutatták be országukat, városukat. A magyar csoport bemutatkozása külö­nösen jól sikerült. Ebben része volt annak a videofilmnek, amely városunkat mutatta be, de főként a Sike Barnabás, valamint Sikéné Kovács Melinda által bemutatott vérpezsdítő néptáncnak, amellyel osztatlan elismerést arattak. A nemzetek bemutatkozása mellett sor került esténként angol, skót és ír néptáncok tanulására, így indiai és egy afrikai folklóregyüttes bemutatójára, egy skót dudazenekar fellépésére, de az Európa Parlament két, a táborba ellátogatott poli­tikusával való beszélgetésre is. S nem hagyható ki a felsorolásból a tábortűz sem, ahol a táborlakók, az ott tartózkodásuk során készí­tett művészi és kevésbé művészi munkáikat mutatták be. A magya­rok a tűzbabák készítésében jeleskedtek. Kovács Gergő, Nagy Barna, Puhl Erika, Sike Barnabás és Sikéné Kovács Melinda tűzfí­gurái érdekes színfoltjai voltak az estének. Változatosan teltek a napok is. Látogatás Leedsben, fogadás a városházán, városnézés és múzeumlátogatás Bradfordban, York­ban, utazás lóvontatású hajóval egy múlt században épült csator­nán, kirándulás Scarboroba a tengerhez, és a lenyűgöző szépségű Fountaine Abbey-hoz, mindezek felejthetetlenné tették az Angliá­ban töltött napokat. S akkor még nem beszéltünk a kenukirándulá­sokról, a sziklamászásról, vagy a barlangászairól. Sikeresnek mondhatjuk a magyar csoport Európa-napi szerep lését is. Bár nem minden történt az előzetes tervek szerint - pél­dául nem terveztük, hogy Sipos Attila kezében eltörik vívás köz^ ben a kard, s így alaposan fejbe magasztalja vele partnerét Kovács Gergőt, ami nagyon attraktív volt ugyan, de korántsem veszélyte­len -, összességében minden jól sikerült. Neczpáli Zsófiát kiszaba­dították a zord mostohaatya karmai közül, a szerelmesek egymáséi lettek, a közönség tapsolt, s néhány perc múlva már a többi csoport sikeréért izgulhattunk. Megállta helyét küldöttségünk a Pateley Bridge lakóinak tar­tott bemutatón, ahol Sike Barnabás, Sikéné Kovács Melinda és Nagy Barna ejtette a szó szoros értelmében ámulatba táncával a közönséget. Î1

Next

/
Oldalképek
Tartalom