Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 24. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1992)

Szilágyi Júlia: Beszámoló az Eger Vára Barátainak Köre 1992. évi közgyűléséről

Szilágyi Júlia BESZÁMOLÓ AZ EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE 1992. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Az Eger Vára Barátainak Köre 1992. február 24—én tartotta éves közgyűlését a Gárdonyi Géza Gimnázium nagytermében. Dr. Petercsák Tivadar, az egyesület elnöke nyitotta meg a gyűlést, majd ismertette a Baráti Kör további céljait. A tagok lét­számát szeretnénk bővíteni középiskolásokkal és főiskolai hallga­tókkal, amely már részben sikerült. Az elnök a várban folyó mun­kálatokkal folytatta beszédét. így többek között szólt az útburkolat kicseréléséről és a Hippolyt-kapu kibontásáról. Ezután ismertette a tagokkal az év folyamán sorra kerülő időszaki kiállításokat (Kafka Albert festőművész kiállítása, Történelmi órák és veduták a teplicei múzeum gyűjteményéből, Kovács Mihály (1818-1892) festészete). Szilágyi Júlia, a kör titkára az 1991. év értékelésével folytatta a beszámolót. Az EVBK taglétszámát tekintve növekvő tendencia állapítható meg. 1990-ben 248 főt, 1991-ben pedig 272 föt szám­láltunk. 1991-ben az előadások a közgyűlés által megszavazott új he­lyen, a Palóc Népművészeti Kiállítás termében zajlottak. Az elő­adásokat látogatók száma annak ellenére, hogy a helyszínt a várból a városközpontba hoztuk, minimális létszámmal nőtt. A tervezett kirándulások közül a budapesti és az olaszországi kevés jelentkező miatt elmaradt. A dunakanyari kiránduláson 28 fő vett részt, melyen Esztergomot, Visegrádot, a tatai várat és a zsám­béki templomot tekinthették meg a kirándulók. Az 1992. évi program előterjesztése után a titkár megköszönte a tagoknak az eddigi részvételt s megkérte a jelenlévőket, hogy ők is tegyenek javaslatokat. A titkár beszámolóját dr. Kozári József elnökhelyettes foly­tatta a régészeti tábor munkálataival, melyet Boldogon végeztek. A leletfeltárás idén is folytatódik. Szó esett még a siegeni kapcsolat alakulásáról, mely pozitívnak mondható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom