Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 23. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1991)
Kozári József: Beszámoló a Baráti Kör Ifjúsági Tagozatának munkájáról
latairól folytatott beszélgetést a polgármester asszonnyal. Ezt követően látogatást tettek a siegeni egyetemen is, ahol Dr. Kozári József, a küldöttség harmadik tagja tárgyalt az őket fogadó Dr. Manfred Deckers professzorral az egyetem rektorhelyettesével az egri főiskola és a siegeni egyetem kapcsolatfelvételéről. Az elmondottakból kiderül, hogy baráti körünk nemcsak a vár, de a város és a főiskola jó hírnevének öregbítéséből is igyekezett kivenni a részét. Jelentőségteljes munkával telt a nyár és az ősz is. 1991 nyarán két fontos feladatunk is volt. Megszervezni a már szintén hagyományos régésztábort és részt venni a siegeni 10. jubileumi Európa táborban. Mindkét rendezvényünkről elmondhatjuk, hogy maradéktalanul jól sikerültek. Az ifjúsági régésztábor Boldogon egy avar temető feltárásában vett részt Ács Csilla régész irányítása alatt, míg a Forgó Sándor főiskolai tanár által vezetett ifjúsági küldöttség Siegenben aratott elismerést. A magyarok népszerűségére jellemző, hogy a jubileumi ünnepség megnyitóján az Európa Parlament képviselője és Leeds - az 1992. évi rendező - küldötte mellett az Egri Vár baráti Kör megbízottját is felkérték egy rövid beszéd elmondására. A magyar küldött beszédének sikeréről a helyi sajtó méltatása is tanúskodhat. ősszel a siegeni fiatalok látogattak Egerbe. A küldöttség egy részét alkotó harmonika zenekar két koncertet is adott Uschi Schnur tanárnő vezényletével a főiskola aulájában és a gótikus palota ostrom termében. Vendégeink nagyon jól érezték magukat városunkban, ahonnan sok szép élményt vittek magukkal, csakúgy mint a Budapestre, Diósgyőrbe és Sárospatakra szervezett kirándulásaikról, ahol Dr. Szabó János József régész szakszerű idegenvezetésével ismerkedhettek meg Észak-Magyarország nevezetességeivel. Az őszi programok közé tartozott a siegeni Várbaráti Kör vezetőségének vendégül látása Egerben. Erre a további