Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 15. (Eger, 1979)
Tardy Lajos: Adalék az egri vár 1596. évi kapitulációjához
ba s fennhangon meghirdette — jóllehet ez nem volt igaz —, hogy a keresztények megfutamodtak. Ezzel visszaadta katonái önbizalmát; menten ismét hadsorokba rendeződtek és szembeszálltak a keresztényekkel, akikkel szemben fölényre tettek szert, mivel a németek távolléte 11 meggyengítette erejüket. Most a keresztények vonultak vissza minden hadirend nélkül a török ellentámadás okozta zűrzavarban. így jutottak el a törökök hátrahagyott sátraikig, ahol rátaláltak a zsákmányolás céljából ottmaradt németekre, akik mindent összeszedtek maguknak és asszonyaiknak. Ezeket a bortól, falástól elernyedt, vélt győzelmüktől elbizakodott németeket a törökök kényük-kedvük szerint vágták le; legfeljebb ha száz maradt közülük életben. A császári lovasság fejvesztetten menekült s a törökök — bár több mint 30 000 emberüket elvesztették — visszaszerezték sátraikat, majd szívósan tovább folytatták Eger bekerítését. 12 Nyolc nap leforgása alatt be is vették és ott is maradtak. A várat védő őrség felől elmúlt a veszély, mert megadta magát. Ugyanis ha nyilvánvaló előnnyel jár, bölcsebb dolog elkerülni a csapást, mintsem más életek ellenében kockára tenni a saját életet; mert ellenkező esetben nemcsak a vár veszett volna el örökre, de önnön életük is. A vár bevételével — elhallgatva, hog}' az mekkora áldozatot követelt — a török szultán győzedelmesnek nyilvánította a hadjáratot és helyőrség hátrahagyásával a sereg visszatért Konstantinápolyba." Gálán írásában összemosódnak az október 12-i egri vármegvívás és az október 26-i mezőkeresztesi csata térben-időben egymáshoz valóban közelálló eseményei, amit főleg az indokol, hogy ő nem a helyszínen, hanem távolabb, a „magyar határon" értesül a történtekről. A mezőkeresztesi csata lefolyásáról, a német zsoldosok kapzsiságáról, a magyarországi és erdélyi hadak elbizakodott vakmerőségéről szóló híradása sokban megegyezik a többi forrás adataival, de mégis ezek a közlések adják meg Diego Gálán írásának viszonylagos értékét. A csata lefolyását és kimenetelét a feldolgozások különféleképpen értékelték, Kő véri László több mint száz éves, de adatbőségénél fogva ma is jól használható erdélyi története így ábrázolja a mezőkeresztesi csatát: „.. .oct. 26-án megesett a keresztesi véres csata, hol a török győzött, s mintegy 6000 magyar, még pedig az erdélyiek részéről Géczi Ferenc. Csáki Zsigmond, Borbély András, a György fia, Lázár István, Szilvási Péter, a tudós Cserényi Mihály, Cseh Ferenc és György mellett, csatatéren maradt vagy 2000 ember, azok közt egy sereg kék darabont... A török háborúk azon időkben csak is oct. végéig szoktak vala tartani, Szt.-Demeter napján a szultán most is megfordítá seregeit, de kivívott győzelme tavaszra még véresebb rohamot tett kilátásba." 1 ' 5 Fessier Ignác Aurél — egykorú források anyagai alapján — szintén a császári hadak zsákmányszomjúságának tulajdonítja a hadiszerencse gyors megfordulását; 1 '' a fő különbség azonban az, hogy míg a spanyol szerző világosan megosztja a csatavesztés felelősségét egyrészről a magyarok és székelyek, másrészről a németek között, előbbieket a megfontolatlan üldözésben, utóbbiakat a demoralizáló fosztogatásban marasztalva el, addig Fessier kútfői nem tesznek különbséget két keresztény seregtest magatartása között. Ugyanakkor sokkal újabb keletű feldolgozások még a csata kimenetelét illetően sem mindig jutnak azonos értékelésre — olykor még egy és ugyanazon munkán belül is váltakozó a megítélés, így pl- a Hóman-Szekfű-féle Magyar történet egyik helyén 15 a mezőkeresztesi ütközetet „nagy csatavesztésnek" nevezi, hogy aztán néhány oldallal később 16 ezt állapítsa meg: „jellemző mindkét fél gyakorlatlan_
