Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 12. (Eger, 1976)

Détshy Mihály: A tudományos kutatás szerepe az egri vár feltárásánál és helyreállításánál

A tudományos kutatás szerepe az egri vár feltárásánál és helyreállításánál Az egri vár kutatásának és helyreállításának nevezetes évfordulójához érkeztünk. Fél évszázada, hogy három lelkes egri tanár. Lénárt János, Pálosi Ervin és Pataki Vidor irányításával diákok és felnőttek megkezdték a kazamaták és a székesegyház feltárását. Ezzel indult az egyik első, valóban tudományos célú és módszerű várfeltárás hazánkban. Igaz, e munkának fontos előzményei voltak amelyek a magyar műemlékvédelem legkorábbi kezdeményezései közé tartoznak. Talán elsőként fordult a történész érdeklődésével Eger és vára emlékei felé az 1820-as években publikált tanulmányában Gorove László, és őrzött meg számunkra néhány jelentős adatot. Eddig a várfalak a kortársak szemében csak idejét múlt omladékoknak tűntek, amelyek nemcsak a fejlődés útjában álltak, hanem emlékezetes omlásaikkal a város polgárainak életét és vagyonát veszélyeztették. Az 1806. évi bontásokból megmenekült egyetlen várbeli épületet, az egykori püspöki palotát is csak mint gazdasági értéket, még éppen használható magtárat és tömlöcöt becsülték. Már Pyrker érsek és kortársai a romantika szellemében értékelni kezdik a bontogatások közben előbukkant székesegyházi pillércsonkot, mint a Szent István alapította püspökség katedrálisának maradványát, pedig alig néhány évtizeddel korábban még minden aggály nélkül döntötték le püspöki parancsra a székesegyház magasan álló tornyait, falait. A pillércsonk talapzatul kínálkozott István király szobrának, ahogyan a befalazott Setét-kapu bejárata klasszicista kapuzattal díszítve Dobó István sírszobrának mauzóleumául. Megalapozottabb történeti és művészettörténeti érdeklődéssel indult 1862-ben néhány napos ásatás a székesegyház szentélyénél Ipolyi Arnold ösztönzésére, aki a feltárt és felmért falmaradványokat a korabeli tudományos módszerekkel és az európai művészettörténetből vett analógiákkal elemezte és értékelte. Romantikus lelkesedéssel, de gyakorlati régészeti munkával is igyekezett Balogh János tüzértiszt az 1870-es években a vár múltját és titkait, megfigyeléseit megismertetni. Közöttük néhány figyelemre méltó adatot, 1881-ben kiadott könyvében közre is adott. A kutatásokban ezután 1925-ig hosszú szünet állt be. A vár nagyrésze, mint laktanya, a nagyközönség előtt zárva volt. Többi része romantikus sétahelyül szolgált, ahol klasszicista stációk mentén árnyas sétaút vezetett a kálváriakeresztekkel koronázott kilátóhelyre. Csak bátrabb fiatalok merészkedtek búvólyukakon át a betemetett kazamatafolyosókba, amelyekről széltében hírlett, hogy messzi vidékekre vezetnek.