Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 8. (Eger, 1969)

Történeti adattár III. - Emlékezés egy évfordulóra

vette át. Másokkal együtt a Rákóczi szabadságharc idején magyar gya­logosoknak szolgált menedékhelyül. Ezek kiűzése után, majd pusztu­lásukkal a vár falazata is düledezni kezdett. A tervezett helyreállítási, munkákat tulajdonosaik elhanyagolták, és ma már csak üres falak merednek az ég felé. Alatta fekszik a falu és ugyanolyan nevű halastó.. Szarvaskő Az előbbinél kisebb, Egerhez közelebb, északi irányban. Egy mér­földnyi távolságra a nyugat felől húzódó völgynek szikláján. Ügy tudom,­hogy az egri püspök építtette, akinek még ma is birtokában van. Azt mondják, hogy régebben Telekessi olykor olykor ide vonult és mint egy magános remete életet élt. Ez a hely nagyon alkalmas olyan ember­nek, aki egyedül kíván lenni. Ugyanis az erdőre néz, körülötte csak he­gyek és változatos erdőségek terülnek el. Egyébként bőséges és egészsé­ges levegő fújdogál itt. Nem hiányoznak a lelket üdítő alkalmak sem, ha az ember vadászni kíván. Most zárva van. Az emberek az alatta fekvő­ugyanilyen nevű faluban laknak. Bemvár Ilyen nevű vár omladékai, amely csekély maradvánnyal emelkedik ki, az erdős Mátra gerincén láthatók, azon a részen, ahol Gyöngyös vá­rosa alatta déli irányban fekszik. A lejtős hegyet koronázza, amely szép kilátást nyújt és a hasonló nevű forrása miatt sűrűn látogatott. Ugyanis ennek a hegynek nyugati oldalából folyik az igen híres Bene patakocska. A kibugyogó víz nemcsak bő és azonnal kellemes, egész­séges, hanem ment a hideg erejétől és sohasem apad ki. Markazi vár Az előbbinek szomszédságában van egy hasonló várrom, kelet felé' a Kékes lejtőjén, amely a Mátra legmagasabb pontja. A várat csak elkezdték építeni, de sohasem készült el, ugyanis amit nappal építettek, éjszaka mindig lerombolták, legalább is ezt mesélik a lakosok. Egyéb­ként alatta ugyanilyen nevű falu van. A Mátra tövének igen gazdag és termékeny lejtőjén mindenütt gazdagság, amelyet többen birtokolnak,, igen jó jövedelemmel." Mikó Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom