Árva Erzsébet – Pozsonyi József: Deportáltak — Balmazújvárosról elhurcoltak visszaemlékezései / Újvárosi Dolgozatok 4. (Balmazújváros, 1989)

Tartalom

IL 15. Ezen a napon sem lett változás, minthogy még szomorúbb a társaság. Nem megy sem a kártya, sem az ének, mindenki el van csüggedve. Már a házakhoz sem lehet menni kéregetni. De minek hoztak ide minket, ha nem tudnak enni adni? Éhen ki tud dolgozni? Már dolgoznánk örömmel, csak enni adnának. II. 16. Julianna nap. Könnyes szemmel köszöntjük őket. Vajon érünk-e még többet? II. 17. Nem változik semmi. Minthogy füstöl a kályha, majd megfulladunk. Kinyitottuk az ajtót. Hideg van. Azt mondják, mit írok mindig, jobb lenne odaadnám a papírom ciginek. Ha odaadom, holnap már úgysem lesz. Most már ez a baj is kiütött, a férfiak is szomorúak, békétlenek. II. 18. Vasárnap van. Hazagondolunk, elsírjuk azt az éneket, hogy: Harangoznak a mi kis falunkban, Édesanyám menjen a templomba. A jó istent leborulva kéije, Hogy gyermekeit semmi baj ne érje, Valahol a messzi idegenbe. Most adnak egy kis búzalevest. Rossz nagyon, alig akart lecsúszni. A kenyér már isteni finom, mint otthon a torta. Ha hazagondolunk majd, hogy meg nem őrülünk. Találgatjuk otthon mit is esznek, de jó volna egy kis maradék. II. 19. Ma a drága jó apám és testvérem névnapja van. Jaj, istenem, ha már nem tudom most őket megcsókolni, se^ts, hogy rövidesen haza tudjak menni. Erzsike is sír. Anyu, anyu miért is kell nekem itt lenni, kinek vétettem és mit? Itt hiába is próbálja vigasztalni az egyik a másikat, nincs vigasztalás. Itt csak az Isten van velem, meg egy kicsi fénykép, ez mindenem. Megcsókolom százszor, megremeg a szám, ó, én kedves férjem, vajon hol gondolsz reám, ha gondolsz reám. II. 21. Nem érdemes minden napot külön feljegyeznem, egyforma mind. Az idő sem változik, csak egyik nap ide, a másik nap oda kergeti a szél a havat. Borzasztó 22