Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, polgárok
na legalább attól a laptól, amelyet tíz évig látott el cikkekkel - nem mondhatott magáénak ilyen tetteket, a városnak semmilyen intézménye nem viselte magán a keze nyomát. Neve csak a kis fényképek hátlapjain lévő arany betűiben őrződött meg, s emlékezete addig tartott, amíg éltek azok, akiket megörökített. Gondy elvétette az utat, amikor asszimilálódási vágyában, félelmében, nem tett semmi valóságosat, nem cselekedett, csak alkalmazkodott: tettei kimerültek abban, hogy megfeleljen. Az új szociális identitás megteremtésének irreális vágya felemésztette minden energiáját, így végül önálló karakterét, saját, személyes identitását is csaknem elvesztve, de egy újat még meg nem találva, ahhoz el nem érkezetten, árnyékává lett csupán a cívisnek, s annak elkerülhetetlen bukása magával rántotta őt magát is. Gondy Károly, ahelyett, hogy tetteivel ismertetné el polgár-mivoltát, írásban szeretné deklaráltatni azt, és hivatalosan is polgárosíttatni magát. „Harminckét éve lesz most augusztusban, hogy itt lakom Debrecenben - írja 1896-ban. - Sokat olvastam azóta a helyi lapokban a polgárosítási kérvények helybenhagyása vagy elutasítása tárgyában. Mivel több jog vagy előny háramlik a felkent polgárra, mostanáig nem tudom - de nem is firtatom. Annyi bizonyos, hogy fizetni kell e kérelmezett dekórumért, és ha fizetni kell, miért nem jó az oly egyénnek a pénze, kik hosszabb időtől fogva engedélyezett üzletet folytatnak? - Hát az erkölcs villámhárítói nem e törvénytelenség epesztői? (...) Egyetlen gyermekem van, GONDY ÉS ECEY kedves leányom! Talán ő sem maradna hátrányban?... Bitang vagyok-e még széles e hazában?!! Mily korán lehet, ő is, szegényke, árva, és az útja mindenütt el lesz zárva! Úszik majd a világban, elsodorja az ár! Mert nem olvashatta koporsómon: „Néhai polgár!" 1 '' 2 Mire véljük vajon Gondy szándékát? Vajon az elmúlástól való félelem késztette arra, hogy nevét legalább a mátrikula megőrizze? Vagy tényleg lánya sorsát akarta volna ezzel az örökséggel biztosabb révbe terelni? Azt, hogy bekerüljön a cívistársadalom hangadó s irányító rétegébe, ebbe a bonyolult, származási-, rokoni-, hivatali-, foglalkozási hálóval összefűzött, nagyjából harminc-családnyi csoportba, vagy annak a közelébe, már első házassága sem biztosította számára: Jóna Róza kezével nem járt együtt sem a bennfentesség, sem a polgárjog. A századvégen azonban az alig fél évszázaddal korábban is olyan fontos polgároklevél a cívis öntudat jelképénél nem jelent immár többet - de Gondynak talán éppen e jelkép erejére volt szüksége. „Debrecenben polgárjogot szerezhet az, ki házzal bír, s kifogástalan erkölcsi magaviseletét hatósági bizonyítvánnyal tudja igazolni. A polgárjoggal nem jár kiváltság, csak failletmény és legeltetési jog, illetve az elhunyt koporsójára ráírják: néhai polgár N. N. A polgárosítás díját a közgyűlés határozza meg a jog- és pénzügyi bizottság javaslatára, ára 28-200 korona között". 193 Ennek az
