Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, debreceniek
GONDY ÉS EGEY debreceni társadalom erdejében: az elsoroltak ugyanis a Kollégium tanárai, nem véletlenül a természettudományokéi, s e korbeli ismerőse lesz még Vass Pál is, a Fűvész- és az Emlékkert kertésze, jeles botanikus, prezentálva Gondy érdeklődésének másik fontos irányát. 1 " 2 Vendéglőben étkezni az ismeretségi kör kiépítése mellett azért is hasznos volt, mert itt ismerhette meg az ember legjobban a nép szavát, a közvéleményt, azt a társadalmat, amelyet meghódítani készült: a figyelmes füle és fogékony lelke a vendéglőben, az utcán, az újságokban olvasottak és hallottak, tapasztaltak alapján megmutathatták számára, hogy ha már a ruhát levette, milyen módon teheti gesztusait is debreceniekké. A XIX. századi Debrecen képét szinte kizárólag idegenek leírásaiból ismerjük, akik számára egzotikumként hatott ez a város: vagy külföldi utazók útleírásait olvashatjuk, vagy ideiglenesen itt dolgozó, a környezetet nem ismerő, és csak a tapasztalásra hagyatkozó újságírók cikkeit, vagy a szabadságharc idején kényszerű szabadságukat itt töltő szellemi munkások regényesített memoárjait, amelyeket megszépít a hősi korszakra való visszaemlékezés. Aki ide érkezvén előzetes ismeretekre akart szert tenni, éppen ezen leírások alapján, csak a dicső múlttal ismerkedhetett meg, abból következtetve a jelenre azonban igen nagy csalódásnak tette ki magát, nem is sejtve, hogy Debrecenben csak a múlt van jelen. A város, saját emlékekkel - születésük helye vagy ideje okán - már nem rendelkező lakói minden nehézség nélkül tették magukévá a nosztalgia táplálta leírásokból merített és azokkal megerősített önképet, mintegy mitikus elbeszélést, s oly buzgón művelték ezen nagyrészt fikciós emlékekre épített ön kultuszt, hogy már-már igaznak hitték és kritikátlanul elfogadták. Debrecennek ezen önképe szerint a város az utolsó függetlenségi fészek, a szabadság őrvárosa, az öntörvényű, ellenálló, szabad gondolkodású, egyenes gerincű, tiszta erkölcsiségű emberek városa, közössége. Még ha olyan sok idő nem is telt el a szabadságharc óta, hogy az események és történések valóságos menete ne lenne felidézhető, ezt a mitikus városképet a még élő tanúk se kérdőjelezik meg, hiszen a városnak ez a mítosz a létalapja, s Debrecennek a XIX. század második felében e nimbuszon kívül már nemigen van mibe kapaszkodnia. A debreceni álomkép alapját képező egykori cívis öntudat, az ellenséges erők ellen a közösség megtartó erejébe vetett, s ennek jóllétéért minden személyes érdeket feláldozó hit már Gondy Károly megérkezésének idején, a hatvanas évek elején is a múlté, hiszen az a társadalmi réteg, amelyre a Debrecen-kultusz alapozódik, a cívis polgárság, ekkor már úgyszólván haldokolt. A debreceniség hordozói a régi Debrecennel együtt tűnnek el, de eszményeiket, múltjukat szószólók veszik el tőlük, sajátítják ki és használják fel önnön politikai céljaikra. A cívis talán
