Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, írók
GONDY ÉS ECEY Hírlapban olvasta az Öreg ember nem vén ember friss közléseit, 472 ugyanúgy találkozhatott a fiatalok munkáival is - amelyek azonban, a látszat szerint, sohasem nyerték el annyira a tetszését, hogy kötetet vásároljon tőlük. Gondy Károly műveltsége, könyvtára és olvasmányai alapján, nem volt sem alapos, sem rendszeres: a könyvtárhoz hasonlóan, nem a tudatos gyűjtés, gyarapítás, tanulás, hanem a felhalmozás, az intuíció és a véletlen elvén épült. A könyvtárban összegyűjtött művekből szerezhető tudás lexikális, amely autodidakta módszerű, kész formába tömörített, értelmezett, lényegre törő, gyors ismeretszerzést biztosít: kézikönyvekre, lexikonokra, szótárakra, enciklopédiákra, tankönyvekre, népszerű magyarázatokra épül. A könyvtár, csakúgy, mint a Gondy által gyakran forgatott, olvasgatott és jegyzetelt Pa lias Lexikon, az összes ismeretek tárháza igyekezett lenni, s ez, a tulajdonos társadalmi és anyagi körülményei által biztosított keretek között, legegyszerűbben ilyen, ismeretterjesztő jellegű művek begyűjtésével volt elérhető. Az ismeretszerzésnek ez a felületessége, az alapos elmélyülés hiánya az, amely megkülönbözteti fényképészünket egy értelmiségitől, s helyét inkább az „intelligencia", a tájékozott, kulturált, véleményalkotó városi polgárság között jelöli ki. Bár Debrecen városában mindkét csoport igen kicsi volt a lakosság nagy tömegéhez képest, Gondy Károly valójában egyiknek sem tudott szerves tagja lenni. Túlságosan büszke volt azonban megszerzett műveltségére ahhoz, hogy mellőzöttségébe könnyedén bele tudott volna nyugodni: „a vagyonosság rendesen örökség útján száll mireánk, ellenben a tudományt, a valódi hatalmat, fokról-fokra kell megszereznünk"; „nagy műveltség kívántatik ahhoz, hogy szabadon érezzük magunkat, és észre ne vegyük mások büszkeségét" - mondja. 475 így ezt a műveltséget állandóan közszemlére teszi, igyekszik valóban szellemi-hatalmi pozíciót és szabadságot elérni általa, s úgy használja, mintha egy érvényes beszédhelyzet, egy valós beszélgetés szereplője lenne: mintha azonos szintű szellemi partnerekkel állna szemben. Pedig, mint említettük már, éppen ez a tolakodó beszédmód tette megközelíthetetlenné, érthetetlenné a közönség számára, hiszen túlságosan szétírt, gondolati bakugrásokkal, párhuzamokkal teli, idézetekkel, személyes történetekkel terhes, olykor rímbe szedett, költői képekkel, metaforákkal, sóhajokkal megtűzdelt nyelvezete tökéletesen elleplezte az eredeti mondanivalót. Gondy azonban nem volt képes kompromisszumot kötni ebben a kérdésben: a tudás által megszerzett rang, amelyre oly büszke volt, a teljesítmény felett érzett elégedettség, az írásgyakorlás kedvtelésére fordított energia és az azt körülvevő rituális cselekedetek túlságos kedvelése, az íráshoz lelkének ünneplőbe öltöztetése, mintegy megszentelése, amely által átlényegült
