Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, írók
dent, ami erejéből telt" - mondja erről az igazság egy gáncsolt harcosa. 414 Hogy az újságíró sorsa küzdés és harc és megvetés, de a kimondás bátorsága által valamiképpen a közönséges ember fölé való emelkedés is, annak emlékét Gondy Károly még a passzív ellenállás légkörében telt gyermekkorából hozta magával - s ugyanazzal a harci kedvvel látott maga választotta feladatának ellátásához, mint tette volna ezt akkor, amikor „megkövetelte a haza". „Sajnos, hogy nincs már egyebünk. Minden bátorságunk a lapokba szorult, és fegyvereink vezércikkekben élesednek" - ismeri fel ezt ő maga is. 435 A függetlenségi újságírás a századvégen immár tökéletesen anakronisztikus eszméje, a magyarságmentés, Debrecenben különösen jó táptalajra talált, hiszen, ugye, itt élt a magyarság legmagyarabb rétege, ez volt a legmagyarabb város, amelytől, éppen ennek a magyarságfoknak a megőrzése által, a nemzet felemelkedését, megmentését lehetett várni, belé az utolsó reményt helyezni. Gondy Károly csak beáll abba a sorba, amely függetlenül az eltelt időtől, még mindig bízik ez eszme kiegyezés előtti alapon való megvalósíthatóságában, s ennek társadalmi bázisaként egy az eszmékhez hasonlóan korszerűtlen és változásra képtelen társadalmi réteget választ. Függetlenségi újságírónak lenni nem volt túlságosan nagy szellemi kihívás, hiszen csupán a jól begyakorolt szólamokat kellett a mindig éppen adott helyzetre alkalmazni, a mondanivaló lényege azonban sohasem változott. Gondy Károly CONDY És ECEY 135 nem véletlenül gondolta úgy a Debreczen évekig tartó szorgalmas olvasása után, hogy ilyesmire ő is képes, függetlenségi köntösbe csomagolva ő maga is elmondhatja a véleményét. Hogy kezdett mindehhez hozzá? Rögtön egyik első, vezércikként közölt írásában, magát pozícionálandó, az öreg Kossuth megsegítésének lehetséges módját vetette fel, 41 " s hosszú ideig csak városi kérdésekkel és politikával foglalkozott cikkeiben; évek kellettek hozzá, hogy a kultúrát is górcső alá vegye, hogy a város szellemi életéről, színházról, zenéről, képzőművészetről: számára sokkal fontosabb dolgokról nyilatkozzon: veszélyes vizekre evezve ezzel, hiszen a saját vélemény megfogalmazásával kilépett a megszabott és már elfogadott keretek közül. Módszere a következő. „Soha nem szoktam ujjaimból szopni valamit, hanem adataimat a sajtó vagy beküldött tudósítások útján beszerzem. Mesterségemhez híven tablókat rendezek a kész alakokból: óvatosan körülvágva illesztem a staffázsok közé s a mennyire csak lehet, jól megvilágítom, s jól megvilágítom a hátteret, hogy kiki tisztán és kidomborítva lássa azokat." - „Én feldolgozandó anyagomat csupán az újságokból gyűjtöm. Cikkeim tehát csak a száraz tények illusztrálása és csoportosítása által nyernek sokszor komikus alakot. A mit tehát írok, arról elsősorban a lapok felelősek. A mindennapi pillanatnyi hírfelvételeket, melyeket az újdondász soha nem
