Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, művészek
Gondy Károlynak saját életeszményeit kellene megtagadnia, hogy beláthassa: a szecesszió nem a „szertelen új" pusztán, ahogy Ady mondja, hanem „a haladás harca a vaskalap ellen". 411 A debreceni közönség ízlése a századvégen azonban nem nevezhető még vaskalaposnak sem, hiszen a cívis művészethez való viszonya nem valóságos, létező, tárgyalható viszony, a polgárság, a középosztály pedig Debrecenben is olyan volt, mint másutt: az alapvető érdeklődés, igényesség és ízlésnevelés, a tanítás és a tanultság, az értő kritika hiánya folytán megelégedett azzal, amit a lehetőségek adtak számára, minden tudatosság nélkül: s ebben tulajdonképpen nem különbözött a kor Magyarországának e kérdéshez való általános viszonyulásától. 414 „Hát ha szép otthonunk számára egy néhány szép képet meg is vásárolnánk? Mily szomorú látványt nyújtanak még az előkelők lakásai is, hol a mesés drága faragású bútorzat és a nehéz brokát drapériák mily ellentétben vannak a faldísszel! A színgazdag tapétán ott rémítget a kísérteties öt forintos kréta rajz életnagyságban, és a velencei tükör mellé a forintos Flóra gipsz váza van felmagasztalva." - kesereg Gondy. 41s Máshol meg azt meséli, hogy „(a)z arcbőr fényét senki nem tudta úgy visszaadni, mint Barabás Miklós. Ki erről meg akar győződni, sétáljon Lestyán Adorján közjegyző lakására [Gondy szomszédjában!, ki azt a két gyönyörű leány képén, a Ligeti képeivel együtt szívesen megmutatja. Ily műkincs mellett ő vásárolta a legsilányabb képet, hihetőleg nem teszi GONDY ÉS ECEY a többiek sorába." 4 " 1 Gondy ezt hívja „muszáj és nem múzsái pártolásnak" - hiszen „talán még az is a városi olcsó etiketthez tartozik, hogy a városi urak képeket vásároltak (ti. a kiállításon)". 417 Az utolsó két példázat pedig azért érdekes, mert tíz évvel az előzőek után születtek, s nem Gondy tollából, mutatva a „fejlődés" ütemét Debrecenben: „A mi haladó és kultúrérzéktől áthatott közönségünknek leggyengébb oldala a műízlése. Nézzed meg nyájas olvasó a legelőkelőbb úri házakat Debrecenben, mit fogsz tapasztalni. A lakószobák bútorait igen előkelő és drága cégek szállítják ugyan, de jaj, ha stílust, ha iparművészetet óhajtasz azokon látni. A falakon több-kevesebb piktúra lóg, de a „piktúra" szót macskaköröm közé kell itt foglalnunk, mert ha nem színnyomás vagy Könyves Kálmán féle „művészi" reprodukció az, hanem eredeti festmény, akkor obskúrus antitalentumok merénylete a vászon ellen a legtöbb, de hát ezek olcsó díszei a falaknak, és mi kell más a lelkes műbarátnak mint kevés pénzért sok kép". „Az ujjunkon meg lehet számolni, hány műértő és megértő ember van Debrecenben (bár a kiállítók listája alapján a képek „műbecsét" dicsérő kritikus se nevezhető túlságosan annak...). A többi csak akkor vesz képet, ha a vele egy társadalmi kasztba tartozó is vett már, és nem akar tőle lemaradni. Aztán „mutatós" legyen az a kép, elsőrangú szobadísz. A művészi hatás, a tartalom fölött elmélyedve gondolkodás figyelembe nem
