Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, művészek

12Ó GONDY ÉS EGEY századvégieket, természetes, hogy zavarja azoknak „kiállhatatlan szecessziós" volta.

398 Hogy mit vár el egy műalkotástól, azt pontosan megfogalmazza. „Ki kép, szobor nélkül el tud lakni, annak nem volt még otthona. Milyen lélek lakik abban, ki nem keresi, nem látja gondolatainak, nemes eszméinek visszfényét korlátolt rámába foglalva? A kép: az élet, a lélek múltjának visszaszárnyalása."'"

9 A Molnár-kép megvásárlásául felhozott (számunkra egyelőre rejtélyes életrajzi vonatkozású) „pretium affectiones" - ami számára az egyetlen viszony lehet kép és nézője között - a következő: „Mily jól esik úgy zord téli napokon e vadregényes tájban elmerülni, a sziklák ormairól alászálló sas mily segítségemre van néha, ha Phaetónom úgy a prózai sárban fennakadt! Most is előtte írok... mire nem emlékeztetnek a felhalmozott szikla tömbök és a sasfészek!... Bár ne emlékeztetnének! "

4(KI Ennek a viszonynak az alapján Molnár képe beteljesíti azt az elvárást, melyet egy romantikus egy tájképpel szemben támaszthat: a táj hordozzon olyan szimbolikus jelentést, hogy az emberi lélek térképévé válva, bevonja abba a néző lelkét és értelmét, képes legyen elragadására, asszociációk felkeltésére és ezzel, a hétköznapokból való - akár pillanatnyi, gondolati - kiszakadással tegye nézőjét is „művésszé". Ezeknél a képeknél elsődleges szempont, hogy egy bizonyos melankolikus, nosztalgikus hangulatba ringassák a nézőt, hogy „legyen a tájkép hangulata a zenéhez hasonló, mivel szavak nélkül is megértjük, és a fantáziát korlátozás nélkül, szabadon foglalkoztatja";'

101 vagy Székely Bertalannal szólva: a kép célja legyen a lélektani tartalom. Egy romantikus szemléletű néző nem értheti meg a századvégen divatba jött „vázlatosságot",

402 hiszen egy ilyen kép nem tudja beteljesíteni feladatát (még ha egy csodált mester festette is). „Ármós [Bálint ügyvéd] nem szerette a kontárkodást. így csak az alkalmat várta, hogy kedvére való művet megszerezhessen. Az ő lelke tudja, hogy miért imponált neki annyira Ligeti képe, hogy ezt is alku nélkül kifizette. Bizonyosan nem elégítette ki lelke vágyát a könnyedén odavetett vázlat, minek folytatását s a végét csak a készítője képzelheti, de nem élvezi közvetlenül a műlátó." És még hozzáteszi: „Ki hinné, hogy a rideg paragrafusok forgatói között sok műpártoló akad. A szép iránti érzék különben is a rendszabályokon alapszik."

405 Ezzel a mondattal Gondy Károly véleményalkotásának és ízlésének lényegéhez értünk el, hiszen ez a rendszeretet az oka, amiért elutasít mindent, ami „modern", mindent, ami nem a leírt „szabályok" értelmében, nem a „természetesség" azaz a természet jelenségeinek - legyen az tájkép vagy portré - közvetlen leképezése által készül - még ha ezzel a másolással éppen a művészet vész is el a képből. „A természetet természetességgel visszahívni, ez a trompf, a színjáték: á-tout-ja!", „Az egy és soha senki fiáért nem változó természetet lépten-nyomon kövessük!" - szögezi le;

404 máshol pedig a művészetet a természet alteregó-