Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Gondy és Egey fényképészműterme a Teleki (Szent Anna) utcán
vagy a Teleki utcára néző nyitott teraszajtóhoz, és papírra veti aznapi gondolatait, megírja a Debreczennek szánt tárcáját. 126 Reggeli után sétára indul, mindig meghatározott útvonalon, felméri a környéket, szemrevételezi a változásokat, témákat gyűjt következő írásához, megnézi mások kirakatait és ellenőrzi a sajátjait, köszönti ismerőseit és útba ejti a Piac utcán a szerkesztőséget, hogy leadja a cikkét, mindezt még reggel 8 óra előtt, mintegy fél órányi idő alatt, hiszen sietnie kell haza, a műterem 8 órakor nyit. Ha nagyon későn készül el az írással, nem is maga megy a szerkesztőségbe, hanem hetesét szalajtja el. 527 A műterem egész nap nyitva van, „felvételek mindennap, ünnepeket se véve ki, reggel 8 órától este 6 óráig" történnek, 328 s a vendégek egész nap, még este is érkeznek; panaszkodik is emiatt a mester. „[A polgári frigykötés bevezetése miatt] mi fényképészek húzzuk a rövidebbet az egész komédiában (...) így a két helyen elpotyázzák a drága időt, és késő ősszel oly gyorsan borul ránk az est fátyola, hogy a fátyolos menyasszonyról csak „fátyolos" képpel szolgálhatunk, vagy éppenséggel, az idő rövidsége miatt, örökre elmarad a megörökítés. (...) Hiába mondogatom a vőlegénynek, nem késik az, lehet azt azután is - erre persze ez a felelet: jaj kérem, az már azután »nem az«!" 329 Gondy mester sohasem megy szabadságra, ha néha felrándul Pestre múzeumot látogatni, a nagy építkezéseket tanulmányozni, vagy barátait felkeresni, esetleg a millenniumi kiállításra, GONDY ÉS ECEY ahol egy hetet töltött családjával; vagy ha olykor kivillamosozik a Nagyerdőre, a Honvédtemetőbe sétálni, vagy sestakerti szőlőjébe megy üldögélni, dolgozgatni, és persze a Teleki utcai ház udvarán kertészkedni - a műterem akkor sem zár be, hiszen ott van a társa, aki felügyeli a munkát, akivel meg lehet osztani a napi terheket. 830 Az állandó és folyamatos munka minden hozzá hasonló szolgáltatóiparos átka és terhe volt; a kötelező vasárnapi munkaszünet bevezetése a 90-es években mégis érzékenyen érinthette a vidéki fényképészeket, akiknek nevében ismeretlen társuk röpiratban tiltakozott: „Kartársaim közül csak kevesen részesülnek abban a szerencsében, hogy a vasárnapi vendégek elmaradását üzletük nehezen meg ne érezné - sőt azt lehet mondani, hogy azoknak zöme üzletének fönntartását csakis a vasárnapi fölvételeknek köszönheti. Mi fényképészek inkább az iparos, kereskedősegéd, katona, stb. hasonfoglalkozású egyének fölvételéből vagyunk képesek üzletünket folytatni, s családunkat fönntartani. Nem mondom, hogy idővel, évek múlva, a középosztály is lemond arról, hogy csak vasár- és ünnepnap keresse föl műtermünket. De mit művelünk addig?" 33 ' A közönség parancsainak és szokásainak ereje pedig olyan érv, amely alól még az oly népszerű és nagy forgalmú Gondy és Egey műterem sem vonhatta ki magát, még a századvégen sem. Gondy mester minden délben közös asztalhoz ül családjával és tanulóival, előt-
