Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt (Debrecen, 2009)

Jézust megalázzák és kigúnyolják

Krisztus arcát így jellemzi a fiatal Joyce: „Krisztus arca tanulmány a tűrésről, a szenvedésről — a szó igazi értelmében vett — halálmegvető bátorságról. Nyilvánvaló, hogy a tömegnek egyetlen gondolata sem éri el szellemét. Ügy tűnik, semmiben sem hasonlít rájuk, kivéve arcvonásait, melyek faji jelleget tükröznek. Száját barna bajusz rejti el, állát és arcát egészen fülig ugyanilyen színű, nyíratlan, de rendezett szakáll fedi. Homloka alacsony, és valamelyest hátrahúzódó. Orra kissé zsidó jellegű, de majdnem sasorr, orrcimpája vékony és érzékeny, szeme — ha egyáltalán van színe — sápadt kék színű, s — amint az arc a fény felé fordul — kissé magasba néz: mi más fejezhetné ki hívebben mélységes lelki vívódását? Szemét nem nyitja tágra, de tekintete éles, szinte átfúrja a levegőt, ihletetten és szenvedőn. Az egész arc egy aszketikus, ihletett, lelkesült, csodálatosan szenvedélyes emberé. Ez Krisztus, a Fájdalmak Férfija, ruhája vörös, mint azoké, akik a szőlőprést taposták. " és élővé válna a drámai jelenet, hiszen Munkácsy mély emberismerete révén testestől-lelkestől ábrázolta a szereplőket. E kép festése idejére Munkácsyt már teljes egzisztenciájával maga mellé állította Jézus. Leveleiből tudjuk, milyen belső hévvel haladt a trilógia képeinek megalkotása felé. Még nagybetegen is újabb és újabb javításokkal korrigálta segítőtársai és tanítványai munkáját. Fontos volt számára ez a kép, hogy Pilátus „íme az ember"felkiáltásának másik felét ő mondja ki: íme az Isteni Az Ecce Homo után végleg letette az ecsetet. Belső küzdelmek után kimondta, amit akart. Jézussal együtt élete szenvedésekkel terhes keresztútjához érkezett. Barátját, Paál Lászlót végigkísérte hasonló betegségének utolsó stációin. Tudta, mi vár rá. Hinni és üzenni akarta, hogy nem a semmibe vezet ez az út, hiszen lélekben ő már megjárta festése közben is - a Golgotát.