Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

nevetséges lehet, amit ott elvárnak, azt emitt sértésnek veszik. Vidékinek többnyire megbocsátják, ha elvéti a rendet, hiszen „másfalusi", de a legények nem ilyen elnézők, és bizony sokszor megagyabugyalják miatta egymást. Az idegen nem győz eléggé óvakodni a ballépéstől. „Láb alatt van, mint az udvari ember Debrecenben." A népi szokások leginkább szembeötlő csoportját a keresztelői, lakodalmi és temetési ceremóniák alkotják. Ez az oka, hogy a fenti cím alatt rendszerint ezek leírását találja az olvasó. En a mindennapi társadalmi érintkezés szokásait mutatom be helyettük. Teszem ezt egyrészt azért, mert már az eddigiek folyamán is a hétköznapi munkában foglalatoskodó és nem a parádéban levő embert kísértük figyelemmel; másrészt pedig azon okból, hogy ezeket az alkalmi szokásokat már Osváth Pál (Bihar-vármegye Sárréti-járása leírása, 1875) és Vende Aladár (megyénk Borovszky Samu által szerkesztett régebbi monográfiájában) leírta. Harmadik oka a választásomnak, hogy viszonylag ezek azok a szokások, amelyek - helythelyt némi árnyalati eltéréssel - nagyobb területre is érvényesek. A közösségben élő emberek egymás iránti elemi kötelességük a szíves köszöntés és annak hasonlóan való fogadása. Aki nem köszön, vagy nem fogadja, az kényes. Az ilyenre viszont ez igaz szentencia: „aki kényes, bolond is". Egyik sárréti községünkben egy embert ezért nem tartottak bíróságra alkalmasnak (bár az volt), mert: „buta, hiszen nem köszön és a köszöntését sem fogadja mindenkinek". - A szegényebb ember köszönti a nála gazdagabbat. Ez az általános szabály. Minél szegényebb valaki, annál több embernek köszön a faluban. A nemek szerinti különbözőség sem jön tekintetbe; idősebb szegény asszony is előre köszön a fiatalabb gazdának, sőt még gazdalegénynek is. De emberséges dolognak számít, és tisztesség éri az olyan fiatal gazdát, aki előre köszönti az öreg cselédet (-személyt), akármilyen szegény legyen is az. A szegény sorsú leány szintén előre köszön a gazdag fiúnak. A nemek szerinti különbözőséget csak egyenlő vagyoni állapotúak veszik maguk között figyelembe. Ez esetben a férfi előre köszön a nőnek. Öregek közt azonban még él az a régebbi szokás, hogy ebben az esetben is a nő köszön előbb. Természetes, hogy egyenrangúak között a fiatalabb köszönti az idősebbet. Ezen általános szabályok alól azonban van kivétel. Feltétlenül előre köszönni tartozik, aki a házhoz, az udvarba jön. Még ha gyerekkel találkozik is. Ilyen esetben utána teszi a köszöntésnek: fiam, lányom, vagy ha legény, eladólány az érkező, ezt: te gyerek. Meg aztán a köszönés is kurtább ilyen esetben. PL: „Jó napot, te gyerek!" Szintén előre köszön az is, aki a kapuban álldogáló, tanyázgató, vagy az utcán álldogálva beszélgető felnőttek mellett elhalad. Az előbb említett egy esetet kivéve, a gyerek köteles mindenkit előre köszönteni. Ha ezt elmulasztja, a kárhoztatást szüleikre háramlítják. Megkérdezik tőle: „Ki fia-bornya vagy, fiam? Apád, anyád nem tud tisztességre nevelni?" A nem köszönő iskolás gyerektől pedig ezt kérdezik meg: „Tán a csürhéről eresztenek benneteket?" Csókkal való üdvözlés nők között szokásos. Rokonok és barátnők csókolják meg egymást látogatás alkalmakor, de ha utána találkoznak, elmellőzik. A katonának menő fiútól azonban már így búcsúzik el a család, valamint a férjhez adott leánytól is, amikor elviszik a háztól. A kézfogás viszont kizárólag a férfiak szokása. A ritkán találkozó ismerősök köszöntik vele egymást, de bizonyos rendkívüli esetekben - ünnepies alkalommal a községházán, vásárban, más faluban - még a szomszédok is kezet nyújtanak egymásnak. Fiatal fiúkkal nem fognak kezet. „Látom, hogy be vagy rúgva, Feri - monda egy legény a komájának -, még evvel a kis fattyúval is kezet fogsz." Nőnek csak akkor nyújt kezet a férfi, ha mint idegen, valamilyen ügy elintézése végett jár a háznál. - Köszönéskor a kalap megemelése nem szokásos. Szélének