Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

nadrág alábbi viseletének megfelelően. Ebben az ingben és gatyában csak kinn a mezőn, nyári munkák (aratás, cséplés) idején járnak elvétve. Az utóbbi években a Sárrét némely községében lehetett látni siheder fiúkon nyári viseletként; ez azonban kékfestőből van és kötőt kötnek elébe. Ujabban az a gombos alsónadrág és a fekete gatya kezd általánossá válni. Emez fekete klottból való, ület nélküli alsónadrág, térdig érő, korcában gumival. A felső ruha viselése a 80-as évek elején kezdte meg általános térhódítását. Biharnagybajomban 1885-ből emlegetnek egy jógazda embert, akiről újságként beszélték annak idején, hogy nyáron is nadrágban járt. Ekkoriban kezdték ünnepies alkalomra illőnek tartani a nadrágba, ujjasba való öltözködést. Egyszerűbb embernek még nem volt, kölcsön kérte tehát tehetősebb ismerősétől. Némelyik kék posztóruhában öt-hat vőlegény megesküdött egy esztendőben. A vagyonosak ünneplő ruhájává a birtokos nemesség által már előbb is viselt paszomántos mente, sujtásos dolmány és zsinóros nadrág lett, amit a magyar szabók (vagyis a magyaros divat szerint dolgozók) állítottak elő. Leginkább elterjedtek azonban a német szabók (a németes divat szerint dolgozók) olcsóbb készítményei, miként a német eredetű nevek is bizonyítják. A nadrág fenekére és térdére irhafoltot tettek, hogy hamar el ne kopjon. Öreg emberek ezeket a posztóruhákat is úgy kezelték - megszokásból -, mint a levetett régieket: az ujjast, rokkot új korában hájjal kenték be. Szórványosan viseltek még abaposztóból való dolmányt, kankót és nadrágot is. Abaposztónak, vagy röviden abának a szűrposztót nevezték. A birkabőrből varrott nadrágot is csak, mint szórványosan hordott ruhadarabot említhetem meg. Ezekről tréfálkozó nóta szállott: Szűr kankó, bőr nadrág, Fordítsd ki, úgy vedd rád. Ma angol szabású bricsesz, népies néven priccses nadrágban; öves, vagy egy sor gombos kabátban, egyre ritkábban hallgató néven: kisujjasban, csizmában; szürke színű, az idősebbek fekete színű kalapban és csizmában járnak. Télen rövid, prémes gallérú nagykabát (kisujjastól megkülönböztető nevén: nagyujjas) és báránybőr sipka szokásos. b. Női viselet A hatvanas években a női viselet is ősi ruhaformákat őrzött. Nyáron ingvállban, ingaljban vagy pendelyben jártak a fehércselédek. Mondhatjuk, hogy egyiknek sem kellett semmi szabás. Az ingváll egy szilből volt kivágva, a két pálhán kívül egyéb betoldása nem volt. Csinosabb formát azáltal adtak neki, hogy a nyakát és könyéken alul érő ujját bekorcolva, pertlivel ráncba húzták. Alját belekötötték az ingaljba. Az ingalj lábszárközépig ért, és 4-6 szil vásznat varrtak össze bőségének. Alját beszegték, derekát pedig ráncra szedték. Télen három-négy ingaljat vettek magukra. Az ingváll fölé nyakba való kendőt meg mentét vagy rövid kis bundát vettek. Ekkor még nem minden szegényasszonynak volt felső ruhája. Egyszerűbb felső ruha a puszii és a szoknya, rokolya volt. A testhezálló, ujjatlan puszii színes posztóból készült, úgyszintén ebből és kartonból, pikéből a szoknya. Ez utóbbinak teljesen olyan formája volt, mint az ingaljnak. Nem is kellett varrónőhöz vinni, megvarrta ki-ki magának. Az ünneplő szoknyák ráncba rakását azonban már ügyesebb kezű asszonyokra bízták. A szegénynek piké volt az ünneplője, de „aki csínos volt, jól állott azon az olcsó ráncos szoknya is". Dalolgatták a legények a háza előtt az ilyen leánynak, meg a báli mulatságban is emellett járták a legfrissebben: Sárga pikét a szoknyám, Ugye babám, illik rám...