Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

folytatólagosan még egy ágy kap helyet. A székek itt is az ágyak elé vannak állítva. Az ajtó mögött az ágy végénél alacsony szék húzódik meg, rajta mosdótál, alatta vizeskanna. A törölközőkendő az ajtóba ütött szegről függ. Ha a családtagok száma megkívánja, az ágyak alatt toló van. Az ágy hosszánál és szélességénél valamivel kisebb, 20-25 cm magas bútordarab ez, amely a négy sarkán levő gurigákon tolható. Este kihúzzák az ágy alól és a gyerekeknek ebbe, meg a sutba ágyaznak. Az ágy végében, lábtól tartják a súlykot és a mángorlót, fejtől a pénzeszacskót, hátuljában, a derékalj mellé leeresztve, a nyújtófát. A komót és az ágy közötti kis hely fölé szokás akasztani a tükörrel egyező magasságba a nyitós, vagy tolós ajtajú tékát. Sok mindent tartanak benne. Legbelül szerénykedik egy butélia bodzatinta és egy rozsdaette toll ritkán zavart társasága. Előbb következnek a jóféle háziszerek, egy-egy üveg kisüstönfőzte szilvórium, mellette pohár. Van sarkos téka is, amit a lócák fölötti sarokba akasztanak. Az ablak mellett régimódi falióra cipeli két nagy kövét hosszú láncain és sétálóját lassan ingatva, pihenés nélkül szabdalja az időt. A mestergerendán jókora darab háziszappanok sorjáznak és gyerek kezébe nem való fontos írások is porosodnak ebben a magasban. Ennek a régi bútorzatnak és berendezési módnak már csak a romja van. Persze, ezelőtt sem volt meg minden háznál. Bizonyos fokú jómódnak, tehetőségnek a járuléka volt. A szegényember háza nem így festett. Bútor alig-alig volt benne, annál több sárpadka. Ezeken aludtak bőrökön, pokrócokon, meg bundában, le sem vetkeztek. A Sárréten a 60-as esztendőkben még álltak olyan apró öreg házak, amelyekben az előbb leírt ágyak helyén, a suttól kezdve, széles sárpadka terpeszkedett végig. Ezt leterítették juhbőrökkel, úgy rakták rá a párnát, dunyhát. Az ablakok alatti sarokban is padka volt. Az aprócseprő tárgyakat a padkák és a fal üregeiben tartották. Télen a kandalló alatt főztek, és esténkint ennek a világa mellett járta a sodrás, fonás. A férfiak helye a pitar volt. Hatalmas tüzet csaptak a tűzhelyen és körülötte tanyáztak. Amikor kialudt a tűz, madzagra járó csapóajtóval elzárták a „kémény szűkit", nehogy hamarosan kihúzódjék a meleg. A házba csak a családfő ment be, a felnőtt fiúgyerekek hancúrozhattak kinn, s a legénysorban levő is akkor jött haza, mikor neki tetszett. Nem verte ki az álmot a háznép szeméből. - Sok ősi magyar szokás lappangott ezeknek a kis házaknak az életmódjában. A kamara a ház nagyon kései járuléka lévén, berendezésében semmi hagyományos jellegű rend nem alakult ki. A háztartáshoz szükséges tárgyak, valamint élelmiszerek raktárául szolgál. Ez utóbbiak közül elsősorban a lisztet (zsákokban és fából való bodonban) és a zsírt szokás itt elhelyezni. A szalonnát, füstölt húst, aszalt gyümölcsöt, diót mindig a padláson őrzik. c. Gazdasági épületek A lakóház udvarán az udvar képének legállandóbb jellegzetességei a gazdasági épületek. Róluk szólva, elsősorban az ólat kell megemlíteni. Ezen a néven csak a lovak és a tehenek istállóját értik, egyéb állatok szállása már malacól, tyúkól stb. De még tehénólat is inkább lehet hallani, mint lúólat. Ez elnevezésbeli megkülönböztetésnek azt adhatjuk okául, hogy mai értelemben vett ólat elsőbben a lovak számára építettek, a többi háziállatok csak később kaptak fedeles-falas enyhelyet. A múlt század végén pl. még több községünkben élt az a szokás, hogy az ökröket az udvaron, a szabad ég alatt teleltették, kazlak enyhébe állított jászolnál; a tyúkoknak sem csináltak fedélíket, oda ültek el, ahova tudtak: fákra, színekbe, üres padlásokra. Libák, rucák mindig a szalmakazlak között elkerített helyen teleltek. A disznók hizlalója is csak egy nagy akol volt, esetleg valamelyik sarkába kis szint rögtönöztek.