Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

virág, sokszor emlegetett jó szerek. Éjfélkor a temető árkából szakított kakukkfű a babonások szerint a boszorkányok elűzésére is alkalmatos volt, amiért aztán gyakran szerepelt. A kiütéseket fekélyfű főzetével gyógyították. Az orrvérzést vérfűvel állították el. Sebre vereshagymát tettek vagy borban áztatott farkasalmalevelet. A vágásra útifüvet kötöttek. A pokolvart pokolvarfűvel kezelték. Fülfájásról a nádereszben termett kövérlevelű fülbecseppentő használt. Gyomorfájás esetén ürmös bort ittak. Gyomordaganatra szappanos lapulevelet tettek. Reuma ellen a csodafürdőt mondták legjobbnak. Vesebajokról a petrezselyem főzetét itták, vérhas ellen pedig a sóslórium virágának főzetét. Olyan orvosság meg talán nem is volt, amelyikbe ezerjófüvet ne tettek volna. De ki se győzné a javasok minden füvét szerbe-számba szedni! - Voltak állati eredetű orvosságok is. így pl. tört csukafoggal fogfájást gyógyítottak, a köszvényes emberek gólyahúst ettek. Aki valamitől megijedt, gyerek avagy nőcseléd, annak csikólépet főztek szilvaciberében. Nagyon hasznos állat volt a nadály. A rét barna vizében annyi volt, hogy még külföldre is mi szállítottunk. A pákászok nagy kobakban, meg üvegekben hozták a piacra, a nadályszedő zsidók pedig szekérrel jöttek és dézsaszámra összevásárolva, tovább szállították. A Sárréten nem volt ezelőtt olyan ház, ahol az ablakba tett üvegben egy-két nadály ne lubickolt volna. Hússal, borral éltek a sárrétiek a régi jó világban, s bizony gyakorta meg kellett ragasztani. Úgy tavasz közepén ma is feltűnik a sárréti falvak utcáin egy-egy idős ember, kasornyában, tarisznyában nagy üvegeket cipel és elnyújtva kiáltja néha: Nadályt vegyenek, nadályt! Egyesek érdekesebb módját választották a betegségtől való szabadulásnak. Akinek náthája volt, kiírta vagy íratta a kapura: „Nátha van eladó." Ha elolvasta valaki, arra ragadt, a beteg pedig meggyógyult. Akit a hideg lelt, ezt írta ki: „Nincsen itthon, akit a hideg ráz." Egyik sem használt! Mondjuk úgy, hogy alkalmasint azért, mert abban az időben még kevesen tudtak olvasni. A hideg viszont csak megtalálta a maga emberét és rázta tovább. A hiedelem szerint a disznóhideg legbiztosabb ellenszere a disznó vályújából való legalább egyszeri evés volt. Számtalan ilyen receptje volt a népies orvoslásnak. Ma már nagyon elmaradott ember az, aki betegség esetén életét veszélyeztetve efféle módon kuruzsoltatja magát, ahelyett, hogy orvoshoz fordulna! De a férfiak közül is kerültek ki javasok! Ezeket inkább orvosoknak hívták. Bár némelyik embereket is gyógyított, általában mégis azt mondhatjuk róluk, hogy különösen a jószágok gyógyításához értettek. Soraikból hírességre kiváltak az ún. veszettorvosok, akik a veszettséget tudták gyógyítani. Egyiket-másikat a községek esztendő számra leszerződtették. Bakonszeg régi protokollumában több ilyen szerződés maradt fenn. Egyik így szól: „Mai alább írt napon megfogadódott földesi lakos Lakatos János a bakonszegi jószágokban történhető veszettség orvoslására az 1833-ik esztendő 1-ső napjától az 1834-ik esztendő 1-ső napjáig és így egy egész esztendőre, s lészen fizetése 1. v. cédulában számított tíz nró. 10 forint, 2. kenyérnek való búza hat nró. 6 véka, 3. egy száz kéve nád. Mely fizetésért tartozik említett Lakatos János híradásunkra helységünkben maga alkalmatosságán megjelenni, a' híradáskor pedig magunk fogunk érette szekeret küldeni. Sig. Bakonszeg d. 29. Dec. 1832." Előtte évek hosszú során át Boldog Ferenc volt a leszerződött orvos. Híres veszettorvos ma is él vidékünkön, akinek apja, nagyapja is orvos volt. Tőlük örökölte tudományát. Egy „kanbába" is élt még egyik sárréti községünkben, pár évvel ezelőtt. Amaz is, ez is ősi eljárásokkal gyógyított. A javasasszonyok azonban inkább „látó asszony"-okká vedlettek át.