Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Mellékletek jegyzéke

Hallott Ön már a „Háromföldről"? Szűcs Sándor nevezte így íráí Nagykunságot és a Hajdúságot. Ennek rejtelmeibe, rég letűnt világába vezeti a • Olvasót. Oh/an táj ez, ahol a 19. században - főleg a vízszabályozások előtt - a víz volt az úr. A magaslatokon fekvő falvak, mezővárosok népe évszázadokon keresztül megtanult élni a természet szabta körülmények között, kihasználva annak minden előnyét és elviselve az időnként bekövetkező természeti csapásokat. A 21. század elején rácsodálkozunk az alföldi pusztán élő ember gazdag tudására. Ismerte a víz, a föld, a szél természetét, a csillagok állását, a pusztán élő apró és nagyállatok viselkedését, a növények nevét és hasznát. Dég letűnt foglalkozások - csíkász, madarász, darvász, pákász - elaggott, utolsó képviselőivel beszélgethetett az 1920-1930-as években még a biharnagybajomi Szűcs Sándor, aki maga is az ízes bihari nyelvet beszélte és így örökítette meg a hallottakat. A pusztákat járva még a nyájak sokaságával és annak őrzőivel találkozott. A nyájak mellett vagy kunyhóknál elidőzve micsoda történetek keltek életre! Ősi hitvilágunk, a sámánizmus emlékei ezek. Táltosok, kincsásók, lidércek, boszorkányok népesítették be a pusztai ember képzeletét. Történeteik csodákkal és megélt valósággal egybefuzve olyan mondákká, mesékké, legendákká kerekedtek, amelyet szívesen hallgatott a közönség. Abban a reményben ajánljuk e könyvet Felnőttnek és Fiatalnak egyaránt, hogy maga is örömét leli benne, ha fellapozza és elolvassa. *****