Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 40. A samanizmus emléke a nagykunsági népi orvoslásban

Egyszer a Barna Bálint Pista fia betegeskedett, a melle fájt. Komyadozva került haza a tanyáról, itthon meg ágynak dőlt. A Ködszálláson béreskedett. Lakni meg a Rétoldalon laktak. Egy este aztán bezörgetett az öreg Hódas. Hogy régen nem látták, hát csodálkoztak: ez a vénember még mindig megvan: „Hol jár itt kend?" - kérdik. „Hő, nagy úton indultam - azt mondja -, hegyen, síkon jöttem, rónákat kerültem, nagyon kihevültem". Két inge ujjával törölgette a képét. Pedig szigorú tél volt, de szép csendes idő, nagy pelyhekben hullt a hó. Mihelyt azonban belépett az öreg, osztán leereszkedett a kemencepadkára, odakinn szél támadt. Vihar kerekedett. Zörgött a zsalugáter az ablakon, azt hitték, feszegeti valaki. Az öreg Balázs úgy gondolta, kinéz már. De a rettenetes pustolás televágta hóval a pitart, amint kinyitotta az ajtót. „Nem kell avval törődni, majd lecsendesedik az mindjárt, osztán a gyerek is felgyógyul" - azt mondja az öreg Hódas. Rostát kért. Egy fakanalat is hoztak neki. Megnézte a rostát, megforgatta, háromszor belelehelt. Azután a fia mellére tette, osztán a kanállal elkezdett rajta csendesen dobolni. Hármat ütött, egyet bókolt, - hármat ütött, egyet bókolt, - megint hármat ütött, egyet bókolt. Kilencet ütött a rostán. De jóformán még ki se verte a kilencet, különös zúgás támadt a házban. Mintha valami nagy madár repkedett volna összevissza. Csak bámuldozott mindenki. Tanyázok is voltak a szomszédból. De nem látszott semmi. Hogy valami madár szállt volna be ... Csak a nagy repdesés hallatszott. Akkor osztán az öreg Hódas még egyszer nagyot ütött háromszor a rostára, azután mintha a két karjába akarná kapni azt a repkedő nagy madarat vagy mit. „Hej"! - nagyon kiáltott, sóhajtott egyet, mintha nehéz volna neki valami. Osztán mikor egyet sóhajtott, nem volt tovább semmi. „Nem beteg már ez a gyerek - azt mondja. Rontás volt rajta, de már levétettem róla. Oda van az már"! Egy nagy gyékény szeredása volt az öregnek, abból kivett egy maréknyi összekötött füvet, egy kis kobakból pohárnyi port töltött. „Ezt főzzék össze, osztán háromszor fürödjön meg benne, este, ilyen időtájban. Azután elmehet bátran". El is ment, nem lett semmi baja. Karcagi hetipiac alkalmakor, ha erre járt, az öreg Hódas mindig a Nagy takarék (takarékpénztár) sarkánál árulta a portékáját. Még akkor más épület állt ott. Mikor Porcsin Pista nyomta az ágyat, onnan hívták el, hogy nézze meg, mert már kikoptak a kommendáló asszonyok tudományából. Lemenni lement az öreg mindjárt, de éppen csak rápillantott a betegre, nem ürgette-forgatta, nem vizitérozta. „Tudom én, mi itt a baj. Akkor járná meg igazán, ha én se tudnám!" Azután egy ideig nem szólt. Tanyázott, gondolkozott. Majd intette a házbelieket, hogy ne rebegjenek, ne szóljanak semmit, hanem cselekedjék, amit őt mond. „Hozzanak be parazsat". Még akkor sok helyen a kemence szája előtt főztek, padkán rakott szabad tűzön, ott a pernyében eleven parázs volt befedve. Zsoldos Mári (a beteg felesége) kiment a pitarba és cserép kaszrojban behozta a parazsat. Az öreg Hódas letette az ágy előtti kis gyalogszékre. Elébb hétszer körüljárt, azután oda állt mellé. A nagy csendben háromszor kiáltott: „Hé, hé, hé!" Minden kiáltásra a parázs felé csapott, mintha hajított volna bele valamit. De nem hajított semmit. Mégis minden kiáltásra nagy sistergéssel láng csapott fel, harmadjára egészen a gerendáig. Megrettent mindenki, de szólni nem mertek. Abban a pillanatban el is aludt a láng, se füstje, se nyoma. Osztán mintha az ablakon beszólt volna valaki: „Hozzák ki!" Egészen jól hallatszott. Az öreg intett, hogy vigyék. Vitték, de már nem volt a kaszrojban még csak pernye se. A beteghez hozzá se nyúlt, mégis meggyógyult. Három nap múlva már lóháton ment a madarasi nagyvásárra. De azt mondták, hogy ha fel nem lobban a parázs, akkor meghalt volna. Ám arról is szól az emlékezet, hogy az öreg Hódas tudományának se mindenkor volt foganatja! Ezt részint a régi bölcsességgel magyarázták: Halál ellen nincs orvosság, - részint pedig azzal, hogy ilyen esetben a gyógyításnál jelenlevők követtek el valami hibát: nem úgy viselkedtek, ahogy kellett volna.