Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 37. Az „égbenyúló fa” a sárréti néphitben
íme, eggyel több hasonlóság a keleti hagyományhoz: Gali Bálint látja az elhalt pásztorokat, kiált hozzájok, megmondja, mit csinálnak. Miként a tatár sámán is felfelé haladva a világfáján, a harmadik égrétegben találja a földön elhalt embereket, akik ott tovább élnek. Bár érezhetően hiányos az öreg Demjén adata, mégis szinte egy samanisztikus ceremónia körvonalait sejteti velünk. Kérdés azonban, hogy Gali Bálint ismerhetett-é hagyományozott ceremoniális eljárást és ahhoz igazodva használta-é fáját az égbenyúló fa szimbólumául, vagy pedig egyéb adottság vezette rá, hogy rétlakó társainak adandó tanácsait, a rajok örökítendő hagyományt ez adatban megőrzött módon közölje, amely ez esetben csupán véletlenül hasonlít az általunk ismert sámáni szertartáshoz. A rétben több jeles fát ismertek a pásztorok, pákászok és azok a falubeliek, akik élelmeskedni oda kijárogattak. így pl. egy régi írás szerint: „A Kárászostól nem messze, Zódony felé egy nagy magas fűzfa állott, mely mintegy cél és az ott járó emberek vezérfájának tartatott." 3 A hajdani szerepi hajóút egyik kanyarodójánál az Oldalszigeten állt az öregek emlékezete szerint az Egy fa. Somogyi Antal bajomi öreg rétész ember beszélte volt, meg Szerepen az öreg Rácz Pál, hogy némelyiknek rovátkákat vágtak a kérgébe s így a rétben bolyongó könnyen felmászhatott és onnan körültekintve a náderdővel borított, helyt-helyt cseretes mocsár felett, tájékozódást szerezhetett. - Vájjon Gali Bálint nem azért ment-é fel a fára, hogy miként az egyszerű emberek a tájba, ő viszont a láthatatlan dolgok világába onnan még inkább belelásson? Ám azt is feltehetjük, hogy a Sárrét hagyományőrzői az égbenyúló fával kapcsolatosan valamilyen ceremóniát ismerhettek. Erősen támogatni látszanak ezt a feltevést azon hiedelmek, amelyek éppen e „cél és vezérfák" egyik-másikához fűződnek. Egy öreg pásztortól hallottam, hogy még az ő idejében volt a nagyrábéi Délőlápon, a Berettyó felé egy nagy odvas, összetördelődzött vén fűzfa. A bakonszegi meg a füzesgyarmati boszorkányok éjszakánként oda jártak veszekedni, fondorlataikon osztóperelni. Előtte élő öregektől úgy hallotta, hogy ez a fa valami számadóé volt, aki nagy tudománnyal bírt. Kilenc bojtárt tartott. Mikor aztán elhalt, majd pedig a legfiatalabbik bojtárja is megvénült és utána ment, akkor kaptak oda a fa alá a boszorkányok. - Kóti Balázs bajomi öreg ember meg pákász elődeitől tudta, hogy a gyarmati Cséfán nevű határrész nádasai közt, a Kerekszigetben állt egy roppant nagy szilfa, s ez alatt is gyülekezés volt némely éjszakán. „Nem látszott senki, csak hogy nagy tüzet csaptak. Felverte a környéket a sípolás, csengőzés, dübörgés. Majd azután egyroppra tátus ménes termett oda, elkezdett rajcsűrözni a fa körül, vágtában keringelni. De reggelre nyomuk se volt, csak a halom pernyét találták az éjszakai lobogó nádtűz helyén." - Ilyen emlegetett fa volt a Félfa is valahol az ecsegpusztai rétségben. Bizonyos éjszakák idején hirtelenül világosság támadt körülötte, és furcsa alakok nyüzsögtek alatta. Jöttek-mentek. Hangok is hallatszottak, nóta vagy énekszó. Ilyesmiben járatlan ember nem tudta volna mire vélni, mit művelnek ott. Egyszer egy bojtár legény oda merészkedett az éjszakai alakokhoz és közéjük vegyült. Éjfél után úgy tért vissza, hogy az inge gatyának, a gatyája ingnek volt felvéve, a lába közt meg egy lókoponyát szorongatott. Hiába faggatták a cimborái - mi történt vele? - nem szólt róla, csak ment, mikor az az éjszaka elérkezett. De - miként a már említett öreg Rácz Pál mondotta: „Csak kitudódott hamaroson, hányadán van a dolog. Olyan tudományra tett szert 3 Györffy István: Nagykunsági krónika. Karcag, 1922. 38. old. - Valószínűleg ez a faemlítődik Bajom 1836. évi jegyzőkönyveben is. A szerepi kanális ásásakor a vízrendezést ellenző sárrétiek egyike így förmedt rá a város emberére: "Ott a zádonyi nagy lűzfa, rá kéne húzni, aki ilyenekért tördeli a föld népét!"
