Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 26. Nádi betyárok

szigetbe vitték őket, és ott agyonlövöldözték, ilyen kezdésű nótájuk maradt: A sárrété mellett tizenkét katona, kiknek kapitánya híres Lengyel Gyurka." Az aszályos esztendő lett tehát a vesztük. Kiszáradt a mocsár, a vármegye körülfogta a tanyájokat, s miként a hagyomány beszéli, rajok gyújtották a nádast s így füstölték ki őket belőle. A vármegye kópéival folytatott harcukat a gyerekek régi játszó verse imígyen örökítette meg: Jöjj el kópé kopogtatni, Aranyos szekéren, Lengyel Gyurka vagdalkozni, Ezüstös szekéren. Ahol jön az ördög Zöld köntösében, Lengyel Gyurka is megjelen, Veres üstökös hajáról Csepeg a korom. Amikor 1850-ben az osztrák zsandárok vették kezükbe a közbiztonság ügyét, nagyon lábra kapott a betyárság. Egy 1856. évi körlevél szerint Biharban „a közbátorság a mások méltó aggodalmaira rablás és gyújtogatás által gyakran veszélyeztetve volt". Ennek némi meggátlása céljából s a tolvajok és marhalopások eltávoztatásáért elrendelték, hogy minden helység végére strázsát állítsanak, a pásztorok pedig figyelemmel kísérendők. Hiába volt mindez! A közgyűlöletben részeltetett osztrák zsandároknak senki sem segített. A strázsák, az utcákon való őrködéssel megbízott éjjeliőrök, bakterek odahaza nyugodtan aludtak, vagy pediglen egyetértve a gyanús személyekkel, se nem láttak, se nem hallottak. Ez idő után híresedéit el a sárrétudvari születésű Orbán Sándor, Orbán Bálint és a Szerepre való Orbán Gábor, majd pedig Fábián Pista bandája. Orbán Bálint karikásának rézdrótból volt a csapója, akit avval végigvert, foszlott arról nemcsak a dolmány és a nadrág, hanem a hús is. Gábor még híresebb, még fortélyosabb volt. Lova lábára fordítva üttette a vasat s így azután, ha naplementnek ment, napfeljöttnek tartottak a nyomán elinduló pandúrok. Csellel tudták csak elfogni, gyarmati földön, egy gulyáskunyhóban. A híres békésmegyei csendbiztos, Simay s gyarmati percekutor Szarka Gábor embereivel együtt a gulya közé bújva mentek fel a kunyhóhoz és meglepték a mit sem sejtő betyárt. Hanem, hogy a pandúrokkal paktáló gulyás hova lett? - azt csak Orbán Gábor árván maradt cimborái tudták volna megmondani. Mert egy éjszakán eltűnt nyomtalanul. Mindig bőven volt pénze Orbán Gábornak, sose számolgatta, csak úgy belemarkolt. Nem is sajnálta a szegény embertől. Egyszer a Meggyes-csárdában egy emberen szép új szűrt látott, rózsást, tulipánost. Levette a válláról, mert megtetszett neki, és a maga ócska, foltos szűrjét hajította oda helyette. Olykor ugyanis, mikor úgy látta jónak, rongyos ruhában járt, mint a koldusok. Hiába rimánkodott a szűrös ember, hogy ilyen szegény, olyan szegény ... „Hallgass te - kiáltott rá -, hiszen gazdag ember lettél evvel az ócska szűrrel!" A nagy piszkos foltok alá százas bankók voltak simogatva! - Egy teli bukszája Konyár alatt a Villogónál volt elásva, egy másik meg a kevei határban a Gugyori ablaka alatt. Ez utóbbit elfogatása után a csárdás vette ki. De nem járt jól vele, mert a pénz átok alatt volt elrejtve és az átok megfogta. Régen volt ... De mégis igaznak kell lenni, mert azt mondják, hogy a csárdás holta után sokáig visszajárt, és zivataros éjféleken ott kucorgott, vacogott a csárda ablaka alatt.