Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 1. Szűcs Sándor önéletírása

Ezt a tájmúzeumot a század elején Karcag város alapította az ottani születésű Györffy István néprajztudós kezdeményezésére, aki a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának volt az igazgatója, majd a pesti egyetemen a néprajz professzora. Sajnos, a nagyon szép és érdekes gyűjtemény 1944-ben maradéktalanul elpusztult. így tehát nem csupán igazgatója lettem ennek a múzeumnak, hanem másodszori szervezője és létrehozója is. Ez nem volt könnyű munka, de most már állami, és Györffy István nevét viselő Nagykun Múzeum ismét létezik. Jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy annak az embernek a munkáját folytathattam, akinek sokat köszönhetek. Elsőbbet Györffy István volt az, aki magamra hagyottan végzett néprajzi munkálkodásomra felfigyelt. Azt követően érdeklődéssel kísérte. Törekvéseimet, elgondolásaimat helyeselte. Már kezdeti eredményeimet is becsülte, értékelte. Többre, mint saját magam. Ez megnyugtató, biztató volt számomra. Egyetemista koromban többször elkísérhettem sárréti, kunsági gyűjtőútjaira. Az ő meghívására vettem részt az élete utolsó évében, 1939-ben általa szervezett Táj- és Népkutató Intézet munkájában is. A Nagykun Múzeumtól mentem nyugdíjba. Nyugdíjba, de nem nyugalomba. Nyugtalanság tart fogva, hogy mennyi tennivaló volna még. írni kezdett könyveim befejezetlenek. Melyiknek fele, melyiknek csak harmada kész. Más irányú elfoglaltságom gondja vámolja az időmet. Megbetegeskedés vert bilincsbe. S bizony az évek így csapatba verődve, mint a madárraj gyorsabban repülnek már. 2. kép. Szűcs Sándor szülői háza. Biharnagybajom, 1966