Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 25. Biharnagybajom határának régi vízrajza és a község kialakulása

A legszélső tizedek már nagyobb idői elkülönülést mutatnak a belső tizedektől és részben egymástól is. A mostani templom helyét és a tőle északra eső területet, vagyis az ún. Várkert (másként Újkert) részt, valamint a Bárándi út és a Bakats Béla utca közé eső tized helyét hajdan a vár foglalta el. Ezt Bajom ismert legrégibbi birtokosa, a Bajomi család építette. 1514-ben Dózsa lázadó hívei széjjelhányták, de 1527-ben már ismét fennállt. 1566-ban János Zsigmond kezére jutott, aki Csukath Péter nevű vezérének adományozta s ez bírta 1595-ig. Ez idő után az erdélyi fejedelmek, Bocskai, majd Báthory Gábor tulajdonába ment át, tartozékaival együtt. A fejedelmek hajdúkat telepítettek ide s a vár ezek kapitányainak a kezére került. Nagy András (vagy Kun András) és Lónyai Farkas maradtak közülök emlékezetesek. Az 1605-ben hajdúi kiváltsággal megajándékozott Bajom vára ez idő tájt játszotta el történelmi szerepét. Tokaj-, Kalló-, Zsáka-, Sarkaddal együtt végvár volt, szemben a török kézen levő Szolnok, Törökszentmiklós, Szarvas és Gyula erősségeivel.

42 Mocsarakkal védett falai között talált menedéket az őgyelgő török csapatok, kurtyánok által fosztogatott, nyomorgatott környékbeli lakosság. Itt kerestek oltalmat a kunok és jászok is. A vár utolsó birtokosául kimutathatólag 1633-ig Petneházy Istvánné Király Anna említtetik. Ez Erdélybe menvén, a vár elhagyatva pusztulásnak indult. Az itten igen emlékezetes 1659-i Szejdi járáskor már nem lehetett védhető állapotban, mert az ütközet a Korhány on

43 folyt le s a lakosság a rétben lelt menedéket, itt rejtegetve a város iratos ládáját is. 1695-ben Galga szultán tatárjai szintén ellenállás nélkül dúlták a helységet, akik elfutni nem tudtak, azokat befűtött kemencében sütötték meg, a fiúkat pedig és a nőket cserélgették, adták-vették egymás között, és szebbjeit hermecszíjra fűzve hajtották el. így szól az emlékezet. A várról leírás hiányában csak az egyre kopó szájhagyomány alapján alkothatunk képet. Az említett helyeket döngölt földből és az éppen emiatt elpusztult erdőink fáiból készült hatalmas fal vette körül. Szintén ilyen készületűek voltak a falakon belüli épületek is, csupán a lőszerraktárak, úrilakok, legfőképpen pedig a végső erősséget képező vártorony volt téglából rakva. Mint láttuk, a templomot is fából ácsolták. A várat víz környezte, egyik felől a Gyalogér, másik oldalról pedig ásott sánc. De a belsejét is kettéosztotta a víz, ott, ahol a Vár utca mederszerű mélyedése ma is látszik s körülfolyta a mai Várkertet, amelynek dombján állott a vártorony. A várba hajóval is lehetett ki s bejárni. Dombjai alatt kazamatákkal, alagutakkal volt ellátva. Valamilyen földalatti kijárata a helység déli részére nyílott, de csak végső szükségben használták, mert derékig érő vízben lehetett keresztül vergődni rajta. A hagyomány emleget egy lápon át vezető elrejtett utat, mely a várat kötötte volna össze a Kődombbal, ahol valami erődítmény, menedékhely lett volna. A Gyalogér felől nem közelíthette meg a várat ellenség, mert az erről eső erek nádasaiban és mocsaraiban a mieink szálanként verték agyon azok vállalkozó csapatait. Mondani sem kellene, hogy a rét felől soha nem is jöttek. Csukath Péter ásatta a helységtől ÉK-re eső és róla nevezett Csutakárkot, mely a Berekből hozott vizet s mely nyomaiban ma is szemlélhető. A vár védelmére szolgált ez. A hajdúkapitányok pedig a falukerítést palánkkal cserélték fel, kiárkolva, feltöltve. Ezen fogadták a mordályosok és a sorompókhoz kötözött szakállas ágyúk a leggyakoribb látogatót, a törököt. A basák halmokat hordattak a palánkon kívül, hogy arról beláthassák a falut és belelövethessenek. Törökök művének tartják a Szöllőhalmot és a Törökhalmot. Mindkettő mellett ott van a begyepesedett nagy gödör, ahonnan kihordták. Úgy mondják, hogy a „Törökhalmon a törökök laktak." A hagyomány 42 Györffy István: A hajdúk eredete. Protestáns Szemle XXXVI. (1927.) cvf. 3-4. sz. 43 Kurgán