Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 20. Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten

De nyomban rimánkodni kezdett ám, hogy harmadjára ne utasítsa el, hanem inkább vigye ki a partra, ad neki egy forintot. Az ember meggondolta a dolgot és a partra tette a vén banyát. Kapott is tőle egy szép fényes ezüst forintot. Hanem mikor otthon a zsebéve nyúl, csak elszörnyedt: a forint varangyos békává változott. Komádiban egy öreg rétész elbeszélte, hogy neki is volt esete a boszorkányokkal. Kinn aludván az irázi rétben, éjféltájon nagy zenebonára ébredt. Hallgatózott, fülelt, merről jön a lárma. A nádasból hozta a szél. Nagy ricsaj, huhogás, zeneszó. Sejteni lehetett, hogy még táncolnak is. Lakodalom a rétben! ... - gondolta. Ez nem lehet jó lakodalom. De nem az az ember volt, aki hamar ijedzik (akkor otthon ült volna a sut hátulján), sőt inkább szerette a dolgok miben létét megtapasztani. Kis ideig forgatta fejében a gondolatokat, azután merészen oda kurjantott a láthatatlan mulatozóknak: „Hő, a mindeneteket, nekem is juttassatok egy szép menyecskét, hadd forduljak véle!" Micsoda?! Már azon vette észre, hogy javában táncol is egy nagy fehércseléddel. Táncoltak, táncoltak ... De majd kiszakadt a két karja s úgy érezte, hogy mindjárt összerogyik. Abba hagyta volna már a csárdást, de nem lehetett. Végül a földhöz vágta a táncosát. Hát akkor látja, hogy a saját csolnakjával táncolt. De akire a boszorkányok rátették a célt, nem volt annak nyugalma otthon sem. Sok gyereket megrontottak! Az egyiknek azt mondta a javasasszony, hogy a rontás már átment három pénteken és ezért nagyon kell vigyázni. Azt kommendálta, hogy éjszaka főzzenek fürdőt diófa, szilvafa, almafa, körtefa, orgonafa ágából, ezen kívül tegyenek még bele forgótöviset, fokhagymát, ördögszőrt és tömjént. A teknőt tegyék a mestergerenda alá és úgy fürösszék meg benne a gyereket. Ezalatt pedig az apja mezítelenül álljon ki az ablak alá s ha bárki feléje közelit, hozzá ne nyúljon, hanem köszönjön rá. így cselekedtek tehát. Kevés idő múlva hallja a kinn álló ember, hogy az utcán nagy kutyaugaj támad. Ugyancsak marják a kerítést. Majd hirtelen egy nagy fehér kutya bevágja a kaput és egyenesen a ház felé szalad. A mezítelen ember előlépett és ráköszönt: „Jó estét adjon Isten!" Nem vakkantott az egyet se, se nem szólt, hanem elfutott, mintha puskából lőtték volna ki. így gyógyult meg a gyerek. A jó tanácsot azonban nem mindenki tartotta be ilyen pontosan. A másik asszony mikor beteg gyermeke ruháját fejsze fokával széjjelverte, a kerítésre ugró fekete kutyát összeszidta, elkergette. Meg is halt a gyerek. Egy csökmei asszonyt, mikor üszög-gyereke lett, azért bántotta a bába, mert a másikat hivatta magához. Éjjel béka képében bemászott az ajtó alatt és körmeivel felkapaszkodott az ágyra. Nem tudták megfogni, mert a gerendáig is ugrándozott. Azt javasolták, hogy a beteg asszonyt füstöljék meg tarka tyúktoll, ördögszőr és kék papír füstjével. Ettől gyógyult meg. - De azután meg a szürke lovuk csikaját kötötték el; se nem szopott, se nem evett. Beszélte egy asszony, hogy az egyik bajomi bába, aki nagyon ártalmas boszorkány hírében állott, neki idesnénje (bátyjának a felesége) volt, mégsem hagyta békében őt sem. Lánykorában valahányszor legény jött hozzá, - volt egy iromba macskájuk, az mindig beült a székje alá, s bár otthon se volt az idesnénje, mégis szórói-szóra elmondta, miről beszélgettek amíg ő oda volt. A legényeknek is éppen elég bajuk volt a boszorkányokkal. A gyermekágyas asszonyokat nagyon sokszor rontották, de őket talán még többször. Egy bajomi öreg emberrel történt, még mikor legény volt, hogy egy alkalommal hajnalban menvén haza a táncmulatságból, le se vetkezett, hanem csak úgy ruhástól végig nyújtózkodott a lócán. Azonban alig hunyta le a szemét, elkezdték vele ringatni a lócát, mint a gyerekkel a bölcsőt. „Mit akarnak evvel a lócával?" - kiabálta és káromkodott is felesen.