Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 20. Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten

Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten A Sárrét legöregebb emberei még tudják, hogy tátussá csak a hetedik gyerek lehetett s az, aki foggal vagy tizenegy ujjal jött a világra. Volt azonban a táltosságnak egyéb külső jele is. Az ilyen gyerek sokáig szopott és különösen erős volt, de kevés szavú, csendes magaviseletű. Hét esztendős korában egyszer csak elszökött hazulról, mert ki kellett mennie a rét valamelyik porongjára, - melyikre, azt tudta már ő magától -, hogy ott megbirkózzék a vén táltosok által ráuszított farkasokkal. Ha ezeken úrrá lett, azután még a fekete bikává változott vénekkel kellett neki kiállani a birkózó próbát, de anyaszült mezítelenül. Hatalmas szél támadt ilyenkor mindig, - olyan, amilyet ma is táltosszélnek hívnak. Ha egyik sem tudta földhöz teremteni, elnyerte a táltos-tudományt, amivel hosszú élet, de korai öregedés járt, ha pedig alól maradt a birkózásban, csak amolyan örökké kötekedő, mogorva ember lett belőle.

1 Valamint akkor sem lett a gyerekből táltos, ha a bába kitördelte a fogát. A táltos halála után oda jutott, ahol a nap éjszaka tartózkodott. Amikor végórája elérkezett, ott termett a föld pereménél és belekapaszkodott a lenyugvó napba. Avval ment el. A gyógyítás, a boszorkányok kézre kerítése és téteményeiknek elrontása könnyebb mesterségükhöz tartozott. Támaszthattak vihart; csinálhattak esőt, havat jövendöltek bajt és időt; elháríthattak veszedelmet; megmondták mi a teendő különös bajokban, mely tájakat ajánlatos elkerülni és miért, bizonyos éjszakáknak idején. Arról álmodtak, amiről akartak; tisztán láttak oly dolgokat is, miket közönséges ember szeme észre se vehetett, s mivel az elásott kincset is meglátták, emlegettek több olyan helyet a határban, ahova aranyat, ezüstöt rejtettek el régen. Akkor változhattak csődör csikóvá vagy fekete bikává, amikor úgy tartották szükségesnek. Roppant nagy erejüknél fogva pedig még a levegőbe is felemelkedhettek. A Sárréten azonban nemcsak hittek a táltos létezésében, hanem - mint mondottuk valóban jártak is itt táltosok. Kóboroltak faluról-falura, meg a végeláthatatlan térségekben bujdokoltak. Tudják és a fennmaradt írásokból is kitetszik, hogy a hatóságok nyomozták, üldözték őket babonaságnak minősített mendemondáik miatt s mert az emitt-amott tapasztalt törvénytelen cselekedetek véghez vitelét is gyakran nekik tulajdonították. A nép azonban pártfogolta és rejtegette őket, mert az embernek ügyében, bajában, gonosz lények ellenében segítségére voltak nagy tudományukkal. Sárrétszerte leghíresebb táltos volt az 1700-as évek végén és az 1800-as évek első felében a békési születésű Csuba Ferenc. Máig sem felejtkeztek el róla. Túrkeve 1801. évi körleveles jegyzőkönyvében levő személyleírása szerint: „34 éves, református, feleséges, gyermekes; barna, szikár termetű, hibás szemeivel csak sajdít, de jól nem lát. Ha gondolkozik úgy beszél; annyival inkább, ha csalni akar azon rossz szemeit csodálatosan forgattya; nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódítja a dolgot, azonban a magyar versek mondására természettel nagy hajlandósága van. Rendszerint szűrben, csizmában s gatyában szokott járni".

2 A sárkányról kitalált meséje, amellyel bosszúból világcsúfjává tette a csökmőieket, eléggé ismeretes. Szívós János, aki 1775-96-ban berekböszörményi jegyző volt, ezt a históriát versben örökítette meg.

3 Ennek elején így ír: 1 A sokat kérdezősködő gyereket így elégítik ki: Aki sokat tud, hamar megöregszik! - Az izgága emberre azt mondta a régi szóbeszéd: Ezt is földhöz vágták a vének! 2 Közli Györffyi István: Babonás hiedelmek és szokások a fekete-körösvölgyi magyaroknál. Ethn., XVII. (1916) évf. 89.1. 3 Egész terjedelmében közli: Osváth Pál: Bihar vm. Sárréti-járása leírása. Nagyvárad.! 875. 305-8. 1.