Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 11. A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten

Otthon kioldozzák a kévéket, ismét térítőre teszik a gyékényt, és pár hétig szárítgatják, mert az előbbi szárítás nem elégséges ahhoz, hogy azt télire kúpolni, vagy szinbe elraktározni lehessen. A jól ki nem szárított gyékény megromlik, megpenészesedik. Régente a gyékény elrakásának két módja volt szokásban: a kupolás és az eresz alá állongatás. A házak, ólak falát az eresz alatt sűrűn egymás mellé állított kévékkel rakják körül, csupán az ajtók, ablakok maradnak szabadon. A vályogfalba, kb. méternyi távolságra egymástól, hosszú faszeget vernek, és a kévék előtt sodringot húznak ki, rákötözve a szegek fejére. így nem buknak ki a kévék, az eresz meg az esőtől védi őket. Amióta nehezebb szert tenni gyékényre, ritkábban lehet kúpot látni az udvarokon. Annyi épülete nincs a szegény embernek, hogy minden kévéjét eresz alá állíthassa, de szalmatetős szin mindenütt akad: berakja oda. Igyekeznek megmenteni azt a kevés gyékényt is, ami kupolásnál kívül esvén, esőben, hóban kárba vész. Az eresz alá állított kévéket is éri a csapós eső, ha kerítés vagy szomszédos ház meg nem védelmezi, ezért legelőbb ezeket dolgozzák fel. A vágás, szállítás, elrakás: kinti munka, s a gyékénnyel való foglalkozás legmozgalmasabb és legtöbb erőt igénylő része. Ezt a munkát férfiak végzik, akik ezzel jórészt be is fejezik a gyékény körüli teendőiket. 2. A gyékény feldolgozásának eszközei A gyékény feldolgozásának három eszköze van: a gyíkínyvágó, szövő, kosárkötőtű. Tehát egyike a legkevesebb szerszámmal dolgozó mesterségeknek. Legújabban a papucs, mamusz kötésénél használnak fakaptát, de ez nem általános. Mindegyik primitív kivitelű, házi gyártmány, vagy fúró-faragó ezermester remeklése. A sárréti gyíkígyező ember szereti, félti, megbecsüli a legkisebbiket is, de a szövőnek valóságos tekintélye van; ez megy elől, a többi csak kullog utána. A szövőre jusst formálnak az ivadékok, és mint hagyaték száll valakire. A szövő, míg szükség nincs rá, alkatrészeire szedve a színben, vagy a padláson pihen. Összesen huszonnyolc darabból áll. Fa alkatrészei: 4 ágas, 2 talp, 4 gyámol, 1 közfa, 2 közfaszeg, 1 borda, 2 zuboly, 3 ágascölöp; vas alkatrészei: 4 nyakvas, 4 csavar, 1 fordítóvas. A részek elnevezése és anyaga a szövő fejlődésének a fázisait jelölik. A négy lábát ágasnak nevezik, holott a formája nem az. Régen valóban ágas lehetett, amelyet földbe ástak, és ágai közé tették a zubolyt. E formától azért is térhettek el - eltekintve a földbeásástól, melyet később talp alkalmazásával kiküszöbölhettek -, mert az ágas ágai, hacsak a zubolyt jóval hosszabbra nem készítették, a borda mozgását gátolták. A következő fejlődési fok lehetett a néhány évtizeddel ezelőtti ún. nagy szövő. Nagysága 4x2 m volt, mint a rendes nagyságú szövött gyékénynek. Minden része fából készült. A zuboly a most már csak névleg „ágas"láb belső oldalára faragott kis bemélyedésbe volt erősítve kötéllel, s a bordát, ha a szükség úgy kívánta, egészen odáig lehetett taszítani. A szövőasszony a széthúzott sodringok közé állott, és ahogyan nőtt előtte a gyékényszövet, úgy jött ő hátrafelé, míg végre „a gyíkíny kiszorította a szövőbül". Ez nagyon kényelmetlen és piszkos munka volt; a szövőasszony alig tudott mozdulni a sodringok között, derekára zsákdarabot kellett kötni, mert a vizezett gyékény nyűtte, piszkolta a ruháját. Nagysága miatt is célszerűtlen volt ez az alkalmatosság. A legtöbb háznál a szoba 4,5 x5 méternyi. A szövő elől ki kellett hurcolkodni, még jó, ha egy ágy, láda maradhatott a szobában. A nagyszövő mindenképpen alkalmatlan volta tette szükségessé a mostani rövid szövő megszerkesztését. Ez újabb formájú szövő, két nagy előnye a régivel szemben az, hogy nem kell belebújni, csak melléállani, és kisebb helyet foglal el. Szélessége lm 17 cm, hosszúsága 2