P. Szalay Emőke: Gömöri kerámia az Alföldön (Debrecen, 2005)
Történeti adatok a gömöri edények alföldi jelenlétére
A XIX. század folyamán a gömöri települések lakosai közül az osgyániakat és a szkárosaiakat említik, valamint gömöri és Osgyáni Abrontsos és Fazekas tótokat (1813). 50 Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a fazék mellett más rimaszombati edényfélék, elsősorban korsók és tálak is eljutottak az Alföldre. A Tiszántúlról szintén a XVII. századból származnak az első írásos adatok a gömöri edények jelenlétére. Feltehetően a tűzálló agyagból készült főzőedények iránti szükséglet eredményezte Debrecenben, ahol már 1574-ben céhet alapítottak a fazekasok, hogy 1690-ben a város magisztrátusa engedélyezte a rimaszombati fazekasoknak, hogy nemcsak az általánosan elterjedt szokás szerint, azaz a vásárok alkalmával árusíthassák szabadon edényeiket, de „behozott műveiket egyenként hétfőn és kedden tiz óráig eladhattyák, s ezután is százanként el adhattyák. " 51 Ez az engedély a következő században is végig megmaradt, sőt még a XIX. század elején, 1813-ban újból megerősítik, hogy a rimaszombatiak árulása, szemben más, elsősorban környékbeli fazekasközpontok termékeivel, megengedett. 52 Ez azért figyelemre méltó, mert ekkor komoly ellentét feszült a helyi és az idegen fazekasok között. A XVIII. század végén, a XIX. század első felében a debreceni mesterek nagy harcot folytattak a nádudvari, tasnádi és margitai fazekasokkal amiatt, hogy ezek szekérszámra hozták a debreceni piacokra az edényeiket, amivel veszélyeztették a helyi fazekasok érdekeit. Emiatt többször tiltakoztak a magisztrátusnál, kérve, hogy tiltsa meg az idegenek árusítását. Ugyanakkor az soha fel nem merült a debreceni fazekasok panaszaiban, hogy a rimaszombati edényt is tiltsa ki a magisztrátus a városból. Ez minden bizonnyal annak következménye volt, hogy a rimaszombati termékekkel semmi nem versenyezhetett, főző és sütőedényeik egyértelműen uralták a város piacát. 53 50 Nóvák László 1993.377. 51 P. Szalay Emőke 1993. 14. 52 P. Szalay Emőke 1993. 15., 17. 53 P. Szalay Emőke 1993. 16.
