Sz. Kürti Katalin: Vezető a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc (1881-1958) életmű-kiállításához (Debrecen, 2006) (Debrecen, 1978)
Ezzel útja ugyan elkanyarodott a szülővárostól, mégis, Rabinovszky Máriusszal együtt elmondhatjuk: „Debrecen művészi benyomásban nem nyújtott sokat, de a művész fejlődésére nézve talán nem maradt hatástalan. A debreceni tanulóévek után [...] mindenüvé elszakíthatatlanul magával vitte Debrecent, [...] szülővárosának minden törzsökös valóságérzéke és robusztus keménysége" megtestesült benne. Debreceni örökség Medgyessynel a szűkszavú lényeglátás, a kevéssel sokat mondás, a tektonikus egyszerűség. Élete végéig megtartotta debreceni tájszólását, jó szívvel vállalta debreceni származását. A Kollégium nagy hírű régi professzorainak példája nyugodtságra, puritán viselkedésre intette, nemcsak mint kisdiákot, hanem mint felnőtt, országos hírű művészt is. 1899 őszétől a budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója, többek között Eötvös Loránd és Hőgyes Endre tanítványa volt. 1904 novemberében kapott végbizonyítványt, 1905. március 17-én tette le orvosi végszigorlatát. Az egyetemen, a bonctani órák közben a hullaházban rajzolt. Thanhoffer Lajos anatómus, amatőr festő fedezte fel elsőként rajztudását, de látta rajzait Tellyesniczky Kálmán, a művészeti akadémia tanára is. „A halottak tanítottak meg rá, hogy nem a gyógyítás a hivatásom. Fehér köpenyes, fiatal, jövendőbeli orvostársaimmal szorgalmasan jártunk a bonctani órákra. Ott álltunk a professzor körül, aki az emberi test titkait magyarázta nekünk. A fiúk jegyeztek. Én azonban nem hallottam, mit mond a professzor. Csak a boncasztalon fekvő békés, elpihent testet láttam. A formákat és a vonalakat [...] rajzoltam a jegyzetkönyvembe. Ahogy gyűltek a halottak a fehér lapokon, úgy nőtt bennem a művész, úgy veszett ki belőlem az orvos."- írta később, Hivatás című önéletrajzában. Mit kapott a képzőművészet terén Budapesten 1902 és 1905 között? Bizony ott se annyit, mint gondolnánk. Járta a múzeumokat, tereket, de mit láthatott? A századelő szegényes képzőművészeti élményt nyújtott a fővárosban is. Lyka Károly könyvei fontos kalauznak bizonyulnak a századforduló képzőművészeti életére, ízlésére vonatkozóan. Megtudjuk például, hogy a Nemzeti Múzeum szobortárában 1900-ban csak 102 magyar és 34 külföld plasztika volt, ebből 64 Izsó Miklós műve. Ha a Képtár katalógusát forgatjuk, feltűnik Székely Bertalan, Than Mór, Orlai Petrich Soma, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Borsos József, Kiss Bálint, Lotz Károly, Benczúr Gyula egy-egy festménye, pár Raffaello-, Veronese-másolat, a többség azonban jellegtelen XIX. század végi külföldi és magyar alkotás. Ami az épületdíszítést és a köztéri szobrászatot illeti: ekkor kezd Budapest benépesülni egyre több szoborral, sok gyatra munkán kívül remekművekkel is. Gyermekcipőben járt ekkor még a művészeti oktatás is. A Mintarajz Iskolában 1894-ben alakult Stróbl Alajos szobrász mesteriskolája. A tanulni vágyó fiatalok vagy ide és az iparművészeti iskolába jártak, vagy külföldre - Bécsbe, Münchenbe, Párizsba - mentek. A fiatal Medgyessyt tanárai, jóakarói segítették: „Egyszer a sok hullarajzot, néhány tájképet, utcarészletet, vásári jelenetet olajvázlattal és egypár mintázott fejjel együtt Minnie h K. professzor összepakolta, és elvitte megmutatni a sógorának, Lyka Károlynak. így lettem felfedezve." - írta. Művészi indulásához döntő módon tehát orvostanára, Minnich Károly tanácsa és Lyka Károly véleménye segítette. Lyka így emlékezett vissza találkozásukra: „egy öregember feje és egy ifjú táncosnő kis figurája, amelyeket előhúzott a kabátjából, annyira meglepett [...] a kétségtelen tehetség minden jegyével, hogy hamarosan Kallós Ede szobrász barátomnak is bemutattam, és együtt törtük a fejünket, hogyan szerezhetnénk pártfogókat a fiatalember kiképzéséhez. 6
