Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Az évad adminisztrációját nyolc választmányi ülés, egy bizalmas értekezlet és az évadzáró közgyűlés (1896. április 19.) bonyolítja le. Az 1895. október 1-ci választmányi ülésen Széli Farkas arra is sort kerít, hogy a Kinizsi hamvai című darab Csokonainak tulajdonítását tévesnek nyilvánítsa ki. Ugyanez a választmányi ülés Varga Bálintot ideiglenesen segédtitkárnak választja meg - a közgyűlés pedig titkárnak. Más változás is csupán annyi, hogy a titkárrá választott Varga és a lemondott Kosa Barna helyérc Kölcsey Sándor és Dobieczky Sándor kerül. Az évad pénztári forgalma: 2180 forint 80 korona, vagyonszaporodása: 775 forint 82 korona, vagyonmérlege: 16456 forint 42 korona. Költség-előirányzata a jövő évadra 1570 forint bevételt és ugyanannyi kiadást vesz föl. Mint a most tárgyalt, azonképpen a következő: 1896-1897. évad munkásságának is a felolvasóülések alkotják legjelentékenyebb részét. Ezek előkészítésérc a választ­mány teljes hatalommal ruházza föl az elnökséget. S az elnökség nyolc felolvasóülést rendez a közönség, különösen a női közönség kitartó érdeklődése mellett. 1896. no­vember 17-én Rácz Károly zenei nyitánya után a főiskolai énekkar énekli Csokonai dalát, A reményhez címűt. Géresi Kálmán megnyitójában főképpen arról emlékezik meg, mit csinált Csokonai és Debrecen írói köre száz évvel ezelőtt, üreg János Tudo­mány és költészet című tanulmányát, Benedek János Szaholcska Mihály hat legújabb versét és Eöívös Károly Lajos: Elkallódott tehetségek című rajzát olvassa föl. Ezen a napon a kör kérelmére a színház nem tart bérletes előadást, csakhogy Csokonai-emlék­ünnepe minél jobban sikerüljön. 1896. december 18-án Tüdős Kálmán a szépségről értekezik, Mándoky Béla Sz. Buday Etel Ave Maria című költői prózáját, Igmándy Miklós legújabb verseit és Bereczky Lajos Galánffy Lajos Humoros apróságait mutatja be. 1897. január 7-én Széli Farkas cmlékbeszédct mond az elhalt Vajda Jánosra], majd Szántó Sámuel Képek a gyermekszobából címen egy pcdagé)giai, Török Péter pedig Gombafajok címen egy természetrajzi értekezéssel és Varga Lajos Arany Éjféli párba­jának előadásával rukkol ki. 1897. február 26-án Kardos Albert Wartburg, a Walhalla címen írt úti és irodalmi képeit, Benedek János Vértessy Ida verseit, Galánffy Agnes Liszt 12. magyar rapszó­diáját és Koncz Ákos Nőkről nőknek című társadalmi közleményét tálalja föl. 1897. február 14-én vasárnap délelőtt az Országos Néprajzi Társaság megbízásából annak főtitkára, Vikár Béla fonográf útján bemutatja a társaság által összegyűjtött népdalokat - e matiné keretében szerepel még zenekara élén Rácz Károly az általa szerzett Csokonai-indulóval és Rácz zenekarától kísérve B. Ruzsinszky Ilona magyar népdalokkal. 1897. március 12-én Bartha Béla ismeretterjesztő értekezése: A magyar nők joga, Halmy Margit víg szavalata és Kovácsy Kálmán költeményei kerülnek műsorra. 1897. április 9-én az iparos dinasztiákról beszél Zalai Márk, Aranytól a Méh román­cát szavalja O. Végh Vilma. Dóczy József által szerzett zenéjű és szövegű magyar nép­dalokat énekel Békéssy Gyula és ifj. Gily EJétől tárcákat olvas fel Bereczky Lajos. Mél­tó befejezésként 1897. április 23-án Kunos Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia le­90

Next

/
Oldalképek
Tartalom