Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
a szociális tevékenység, a nemzetiségekkel való bánásmód, sőt a földbirtokreform kérdéseibe is. S ne gondoljuk, hogy az csak nálunk van így. A többi európai államokban néhány év óta ugyanilyen témák kerülnek az érdeklődés homlokterébe. Németországról és Olaszországról ez már régebb óta tudott dolog. Ujabb és meglepőbb Franciaország helyzete. Párizsban a múlt évi nagy vereség óta különös módon fellendült a színházi irodalom. Kilencven színház játszik majdnem mindig zsúfolt közönség előtt. A divatrevünek vége. A grand guignol-félc daraboknak 73 befellegzett. A házassági háromszöggel foglalkozó bohózat lejárta magát. Ellenben a prózai darabok erősen komolyodnak és közelednek a mai élethez. Úgy látszik, a francia drámairodalom megtalálta önmagát és megtalálta a kort. Minket azonban a magyar irodalom helyzete érdekel jobban. Hogy a drámairodalomnál maradjunk, Németh László egyik legutóbbi cikkében (Híd, 1941. évf. 45. sz.) arra az örvendetes jelenségre mutat rá nálunk is, hogy három-négy év óta az írók kezdenek benyomulni a színház területére (...) Illyés Gyula a Magyar Csillag novemberi számában az irodalom egészére vonatkoztatva szintén optimisztikusan látja a jelent és a jövőt. Ezt ő úgy fejezi ki, hogy jobb levegő jöttét érzi. Móricz Zsigmond a Kelet Népe november 15-i számában megerősíti ezt a derűlátást. A Magyar Csillag ellenben programot jelent. Véleményünk szerint éppen az a különbség adja meg a magyar irodalom mai legjellemzőbb vonását, amellyel a Magyar Csillag eltér a Nyugattól. Régi íróink és régi folyóirataink szabad kalandozók voltak. Mindegyik arra portyázott, amerre jólesett neki. Ma minden komoly írónknak és minden komoly lapunknak mintha egyetlen, közös célja lenne: a magyar lélek megújítása és öntudatosítása. Az eszközökben és módokban aztán vannak eltérések. A megújulással kapcsolatban beszélnek például arról, hogy egész eddigi kultúránkat félre kell dobni s egészséges paraszti alapokon kell új kultúrát és új irodalmat csinálni. Erősíteni látszik ezt a felfogást az a meglepő jelenség, hogy néhány olyan paraszt születésű írónk van, akik nem tagadták meg származásukat akkor sem, amikor írói elismeréshez jutottak. Sőt, akad olyan írónk is, aki a paraszti életformához sem lett hűtlen. A volt munkás, Kassák Lajos tagadja, a most is paraszt Veres Péter állítja, hogy van paraszt irodalom, vagy ha nincs, lennie kell. Hasonló viták sűrűn fordulnak elő más írók között is anélkül, hogy a kérdést cl tudnánk dönteni: Mi sem állítjuk, hogy könnyű itt a megoldás, meg kell azonban gondolni a következőket. Mai kultúránk polgári kultúra. Azonban, ha visszagondolunk a végbement fejlődésre, sohasem látunk a rendi kultúra mellett külön polgári jellegű kultúrát egyetlen népnél sem. Mindig az volt a helyzet, hogy egy-egy nemzet kultúrája egy időpontban egységes képet mutatott. Az átszíneződés lassanként, majdnem észrevétlenül történt. Lehetséges tehát, hogy a XIX. században már paraszti jclRcmdráma. 507
