Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

hárítható hazafias kötelességekké váltak. A debreceni Csokonai Körnek Debrecen több évszázadból ránk ragyogó hagyományait követve és a maga évtizedes, tisztes múltjához kapcsolódva hatványozott erővel, acélos akarattal, nagy lendülettel, hivatása teljes átérzésével kell mindennemű célját és feladatát szolgálnia, nemcsak azokat, amelyeket az alapszabályok hideg betűi elénk írnak, hanem amelyeket a magyarság fennmaradásának, az ország újjáépítésének parancsolatai lángszavakkal követelnek tőle. Apponyi a Rákosi Jenő irodalmi ünnepén azt hangoztatta: „Mikor az aggastyánok bíznak és remélnek, akkor senkinek sincs joga kétségbeesni." Mi az ő gondolatmenetét továbbfűzve, azt mondjuk: Mikor millió, meg millió magyar el van szakítva, akkor a megmaradt Magyarországon senkinek sincs joga heverni, az országépítő, a nemzetmentő munkától visszahúzódni, még kevésbé van joga abban a hazafias kötelességteljesítésben bárkit is zavarni. A megválasztandó tisztikar és választmánya a reá váró nagy és nehéz feladatokhoz elsősorban a közgyűlés bizalmából meríthet erőt, kitartást és elszántságot. Ezt a teljes, ezt a lehetőleg egyhangú bizalmat kérik a régi tisztviselők és választmányi tagok az új tisztikar és választmány részérc. (...) Az általános nagy helyesléssel fogadott titkári jelentés elhangzása után Dóczy Imre szólalt fel. A sötét, kilátástalan, vak éjszakában - úgymond -, mely nemzeti életünkre borult, legalább egy halvány, világító sugarat gyújtani és a jövőnk iránt való bizalmat, reményt felébreszteni és ápolni, a nemzeti öntudatot fenntartani, szent kötelessége, úgyszólván nemzetmentő feladata minden arra hivatott tényezőnek. Ezen tényezők között is legelső és legfontosabb szerep jut a kultúrcgycsülctcknck, amelyek nemcsak maguk is a nemzeti lélekből táplálkoznak, de mindenkor a nemzeti lélekre is termékenyítőleg, ébresztőleg hatottak. A Csokonai Kör mindig megértette igazi társadalmi hivatását és ez az ébresztő, serkentő feladat vár a Csokonai Körre a jövőben is. (...) (A Csokonai Kör tisztújító közgyűlése. Debreczeni Független Újság, 1920. november 3.) 1932 Az a súlyos gazdasági válság, amely a világ népeit, köztük Magyarországot, évek óta sanyargatja, és amely az irodalmi, tudományos és művészeti törekvések elé valósággal leküzdhetetlen gátat vet, az 1932. év folyamán és az 1933. évben nemcsak hogy nem csökkent, hanem ellenkezőleg, inkább növekedett. Már előzőleg súlyosan érintett bennünket annak a segélynek a megvonása, amelyet Debrecen szab. kir. várostól élvezett a Csokonai Kör, és amely úgyszólván egyedüli anyagi alapja volt a magyar művelődés érdekében végzett munkásságunknak. A reményünk, hogy a tagsági díjakból tartsuk fenn magunkat, délibábbá vált. A viszonyok romlásával az a társadalmi középosztály, amelyből a Csokonai Kör tagjai 364