Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

rakat hallgatók, lelkileg elábrándozok, szóval a szépben gyönyörködök és művelődök képezik hódító seregét a jövendő kultúrájának. Patriarkális, csendes, becsületes munka ez és díja a megbecsültetés. És most a lendületek ez általános kihajlásai után - a titkár keze nyomát követve áttérek jelentésem leíró részére. A Csokonai Kör múlt éve békés idő színét viseli magán: nem mutathat rá megvívott nagy küzdelmekre, fényes diadalokra, de csöndes, sikeres munkában, zajtalan tevékenységben, folytonos erőgyűjtésben telt el. Felolvasásokat rendezett, pályaműveket bírált, debreceni irodalmi termékeket adott ki, illetőleg segített kiadni, gondozta a rábízott emlékeket és sírokat, szaporította tagjainak a számát. Tagjai iránt legfőbb kötelességének tartja a kör felolvasásokat rendezni s azok útján általában irodalmi élvezetet nyújtani, de néha művelődési ismereteket terjeszteni nemcsak a tagok között, hanem Debrecen városának fogékony közönsége körében. (...) Sajnos, akiknek látogatására leginkább számítottunk, mert már évek óta készülődtünk, azok nem jöttek cl. A Szabolcska Mihály vezetése alatti temesvári Arany János Társaságot értjük, amelyet tavaly a képviselő-választások, az idén a püspökjelölés mozgalmai tartottak tőlünk vissza. Ezt nemcsak azért fájlaljuk, mert a május 25-rc tervezett látogatás és az azzal kapcsolatos felolvasóülés irodalmi testvérünnepet szerzett és elsőrendű szellemi élvezettel szolgált volna nekünk, hanem azért is, mert ismét kitűnt, hogy közfelfogásunk szerint az irodalom még ma is nagyon másodrendű dolog, amelynek legtöbbször más erdekek alá kell rendelni magát. (...) Talán sikerült a Csokonai- és emlékkcrt régóta húzódó kérdésének is a legszerencsésebb megoldását megtalálni. A városi közgyűlés az 1911. évi költségvetése tárgyalásakor kimondotta, hogy a maga kezelésébe veszi a két kertet, de egyúttal kéri az cmlékkcrti és a Csokonai-szobori alapok kiszolgáltatását. Mi már régóta érezzük és több ízben hangoztattuk, hogy c kertek fenntartására és korszerű fejlesztésére a Csokonai Kör sem anyagilag nem elég erős, sem szervezetileg nem elég alkalmas, most pedig, mikor 1910 nyarán a Csokonai-kertet kettévágta a villamosvasút új vonala, végképp be kellett látnunk, hogy a kertek legjobb helyen a város kezében lesznek, annyival inkább, mivel azok a nagyobbszerű építkezések és átalakítások, amelyek c környékkel kapcsolatosan vannak tervbe véve, a központi egyetem, az új gimnázium, a püspöki palota stb. maguk után fogják vonni a Csokonai- és emlékkertnck olyan nagyarányú költséges rendezését, amilyenre csak a gazdag és hatalmas város képes. Ha c kérdés a város és a kör között remélhetőleg rövid időn belül teljesen tisztázva lesz, mi abban a tudatban adjuk át a kerteket és a vele járó alapokat a hatóságnak, hogy több mint 20 éven át becsületesen teljesítettük az Emlékkcrt-társulattól ránk ruházott megbízást és hűségesen megőriztük a kezeink alá adott pénzalapokat. De átadjuk abban a reményben is, hogy a Csokonai Kör felszabadulván c, hivatásával nem egészen egyező gondtól, annál teljesebb erővel és zavartalanabbul szentelheti magát tulajdonképpeni céljainak: az irodalmi és művelődési feladatoknak. Valóban ilyen feladatokat nemcsak az alapszabályok tűznek ki, hanem lépten-nyomon vet föl a kor. A múlt év folyamán két olyan eszme merült föl körünk kebelében, 354