Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

lai Pál elnökölt a Kisfaludy Társaságban, mikor Jókai vezette a Petőfi Társaságot, akkor ezek a tisztségek eléggé tájékoztatták a közvéleményt, hogy kik a nagy magyar írók. Ha most ezután kellene indulnunk, rögtön megakadnánk, s azt mondanók: az iro­dalmi társaságok jelenlegi vezetői között semmi esetre se keressük a legnagyobb ma­gyar írót. Hiszen homéri kacaj fogadná azt, aki külszíntől és a testi méretektől megté­vesztve, véletlenül Pékár Gyulára, a Petőfi Társaság mostani elnökére mutatna rá. Az irodalmi társaságtól kölcsönvett mértékkel ma tehát nem megyünk semmire. Más mértéket kell keresnünk, ha találunk. Ilyennek kínálkozik a népszerűség, az olva­sóknak, a színházlátogatóknak minél nagyobb tábora. Ezt a mértéket azonban csak regény- és drámaíróra alkalmazhatjuk, például Herczcg Ferencre és Molnár Ferencre, akik körül évek, sőt évtizedek óta hullámzik az olvasók és színházlátogatók versengő serege, anélkül, hogy ők maguk elárulnák a vetélkedés külső jeleit. De nyilvánvaló, hogy a népszerűség nem megbízható, sőt általában nem is igaz mérték, mert akkor a szorosabb értelemben vett költők: a lírikusok, az epikusok min­dig rövidséget szenvednének, hiszen közülük a legkedveltebbek sem érhetik cl a re­gény- s főképp a drámaírók népszerűségét. - Hátha még a lírikusok olyan maguknak élők, halk szavúak, amilyenek például ez idő szerint Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, akik költői irányuknál, formai sajátságaiknál fogva szinte előre lemond­tak a tömegekre kiterjedő népszerűségről. Azonban mit szaporítsam a szót? (...) Nincs a mai magyar irodalomnak olyan ki­magasló egyénisége, olyan korszakos képviselője, akit megtisztelhetnénk a legnagyobb névvel, mert egy-két évtized könnyen ránk cáfolhat, és még csak nagynak sem fogja elismerni azt, akit mi a nagyok nagyjának, a legnagyobbnak hirdettünk. (...) Németh Jenő, kegyesrendi tanár, a Római Katolikus Reálgimnázium Révai Önkép­zőkörének vezetője kérdésünkre a következőket mondta: Ha (...) a szoros értelemben vett jelent tekintjük, örömmel kell megállapítanunk, hogy a magyar irodalom egy magasabb szellemű, faji öntudatunkat mind erősebben kidomborító, fennkölt idealizmustól hevülő irányt vett és - jóllehet, irodalmunknak még most is vannak egészségtelen hajtásai -, de az út, amelyen jelenleg halad, a ma­gyar kultúra, a nemzeti összetartás szempontjából egy szebb, boldogabb jövő felé ve­zet. Jelen korban élő írókról sohase volt könnyű kritikát mondani. - Hogy ki a jelenkor legnagyobb magyar írója, véleményem szerint Hcrczeg Ferencet illeti az elsőség. O nemcsak a regény, de a dráma terén is oly kiváló alkotásokat hozott létre, amelyek egy mostan elő olvasó közönségnek, de egy később jövőnek is elévülhetetlen kincsei ma­radnak. Finom lélekelemzés, jellemző erő, választékos, könnyed, előkelő stílus, szelle­messég jellemzik műveit, és - bár képzelete nem túl gazdag - meséit mégis elevenen szövi, alakjait élénk világításban tárja elénk. Nagyszerűen bele tudja élni magát a le­tűnt korszakok lelkivilágába. A kritika elismeri, hogy Hcrczeg ma a legkiválóbb próza­írónk. Történeti és társadalmi regényei a modern, a mélyen érző, és művésziesen ala­kító írót árulják el. Drámáit - akár tragédiáit, akár vígjátékait tekintjük - a bennük megnyilvánuló hatalmas érzések és szenvedélyek teszik korszakunk legértékesebb al­470

Next

/
Oldalképek
Tartalom