Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

álmait, kimondatlan szó érleli, rejtegeti, ez a mi családfánk, lent a mélyben a múltak álmai, fenn a magasban a jövők álmai s itt a földszinten a jelen éber kötelességei. Amit én most cselekszem, az sem nem alkotás, sem nem dicsőségkeresés, az csak egy szerény kötelesség, mint az őrségre kiállított katonáé, hogy bizonyos órában, bizonyos előírt út léptei végén megfordul és fegyverét megvillantja az éjben. (...) A kör feladataihoz tartozik Debrecen irodalmi vagy történelmi nevezetességű helyeit megjelölni. Az idén nem állított fel új emléktáblát, de gondoskodott, hogy régibb emléktáblái, amelyek közül három is veszedelemben forgott, épségben maradjanak. Az első debreceni játékszín emlékét az új Vármegyeházának megfelelő helyére tetette, a Fazekas Mihály emléktábláját is megóvta a ház átalakításakor, sőt - amennyire lehetett - meg is újíttatta, továbbá megtette a lépéseket, hogy a Rákóczi-szabadságharc emléke is méltó helyre kerüljön, a Komáromi-ház romjaiból majdan feltámadó pénzügyi palotán. Az emlékekről szólva, örömmel és elismeréssel emlékezhetik meg a kör, hogy a város a körtől átvett Csokonai-szobrot méltó módon gondozza és végre-valahára megfelelő kerettel, díszes, ízléses parkkal veszi körül. Ez azonban figyelmezteti a kört is egy saját költségén végzendő kötelességére, a Csokonai síremlékének javíttatására, mert maga a vasoszlop és vasrács is kívánja az újítást, az egész környezet pedig a gondos rendezést. Ezt a kötelességet bízvást fedezheti a kör a magáéból, mert bár az alapító és rendes tagok gyarapodása az utóbbi hónapokban lassúbb menetet mutat, a Csokonai Kör mégis emelkedett. Köszönhetjük ezt nemcsak annak, hogy buzgóbb tagjaink híven teljesítik tagdíjfizető kötelességüket, hanem annak is, hogy régibb jótevőink nem feledkeznek meg rólunk, sőt hozzájuk újabbak csatlakoznak, jótevőink közül a debreceni főbb pénzintézeteken kívül legyen szabad megneveznünk Löfkovits Artúr múzeumi igazgatót, aki korábbi ígérete szerint az idén is 500 koronát adott rendelkezésünkre, 300 koronát irodalmi pályadíjra, 200-at a debreceni Arany-Petőfi-szobor javára. Ez utóbbi célra dr. Körösi Kálmán, a kör ügyésze is megismételte évenkénti 100 koronás adományát. A múltról beszámolva hadd vessünk egy pár pillantást a jövőre is. A Csokonai Kör vezető emberei között nincs senki, aki népszerűséget keltő ígéreteket szeretne szórni, aki akár a maga, akár a közönsége szemét fényes, de bizonytalan kilátásokkal igyekeznék kápráztatni. A kör tisztikarának minden tagja át van hatva egy debreceni irodalmi és tudományos folyóirat szükségességétől, lelkesedik a debreceni Arany-Petőfi-szoborért, mint az ígéret földjére, úgy vágyódik már a debreceni közművelődési házba, de hiú reményt nem plántál és nem biztatja a közönséget, hogy e szép tervek c nagy alkotások közül csak egy is meg fog valósulni a közeli jövőben. Jól tudja az elnökség, hogy ehhez nemcsak a súlyos pénzügyi helyzetnek a könnyebbülését kell bevárni, hanem talán egy még kétségesebb és gyökeresebb változást. A körnek a maga igaza tudatában be kell várnia és lassú, de kitartó munkájával elő kell készíteni azt a nagy átalakulást, amelynek a lelkekben kell végbemenni, amely nemcsak némely társadal361