Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

1910 A dicsőség koszorújával és a gyász fátyolával övezett a Csokonai Kör lobogója, mely a mai ünnepi ülésen szárnyát meglendíti felettünk. Annak képe körül, akinek nevét hordozzuk címerünkben, s akinek képe díszíti lobogónk egyik oldalát: a dicsőség új, friss virágait fűzte koszorúba a halhatatlanság előtt meghajló hódolat; s a lobogó azon oldalán, ahol eszményi célunk hű vitézeinek neve sorakozik: családi gyászunk fekete fátylai lengedeznek, legjobbjaink elhunytát jelentve. Mi a Csokonai dicsőségének vagyunk áhítatos énekesei, és a mi kórusos buzgólkodásunkban azokon a nyugvópontokon találjuk hitünk és munkánk boldog jutalmát, amikor a távolból új és új búcsúsok sereglenek, hogy ünnepi koszorút tegyenek Csokonai lábaihoz. Valamikor egy meghitt, szűkebb csoportból állt a hódolók serege és magva volt a Csokonai Kör. Amikor a százéves ünnepet ültük, az áhítatos ünneplők táborában együtt volt immár az egész irodalmi és tudományos világ s itt a Csokonai ősi városában és fenn az ország fővárosában olyan magasra lobbant a hódolat és dicsőítés tüze, hogy színes fénye bevilágította az egész országot. Legfőbb irodalmi és tudományos szervezeteink teljes számban zárt sorokban tették meg a díszfelvonulást a halhatatlan előtt. A Csokonai Kör ekkor nemes büszkeséget és nagy boldogságot érzett, mert úgy gondolta, hogy a szent tűz felélesztésében egy parányi része neki is volt. Amikor az új század forrongó lelkületének nyugtalankodói, újat keresői, mindent másként látói, lelkükben a fejlődés ideges ösztönérzésével, új tehetségek és a tehetségek körül szokásosan mozgolódók, kapcsolódók jelentek meg az irodalom addig csendes berkeiben s részint énekeltek, részint lármáztak s amikor divattá lett az irodalmi ateizmus és mindentagadás, - a fejlődés első szellemi tisztásán a szervezkedő „újak" lám, ősi szokás szerint szintén fát dörzsöltek, tüzet élesztettek, áldozati lángot gyújtottak és ünnepükön az áldozati lánggal ők is a Csokonai alakját világították körül. Mert az őszinte érzések keresetlen kifejezésénél az újak is csak azon utakon járhatnak, melyeket a régiek tapostak, az ősembernek hegyen gyújtott áldozati tüze újra és újra kigyullad, az oltárok faragása megváltozhat, de a lobogó tűz az érdemek előtt azonegy marad. És a Csokonai Körnek ismét nemes büszkesége és nagy boldogsága volt, mert azt látta, hogy az ő vezércsillaga körül egyforma tisztcsségadással helyezkednek el az irodalmi égbolt rég ismert álló csillagai s újonnan feltűnt üstökösei. Ezek a magasztos érzések olyan úton vezetik a jövőben is rendeltetésszerűen a kör gondolkozását, amely úton nem találkozik összeütközésekkel és disszonanciákkal. Itthon pedig műveli kertjét, szaporítja virágoságyait, gondozza énekes madarait s a közönség előtt szívesen nyitja meg a kert kapuit, tudván, hogy kertet látogatók, mada353