Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

1907 (...) A Csokonai Kör, mint a debreceni irodalmi kert született kertésze, azon a földön munkálkodván, melyben Csokonai porai is elvegyültek, hű marad e porokhoz és azok lelkéhez, de amellett az idők tanításának és fejlődésének is leszakasztja virágait. Ugy is van az jól, hogy meglegyenek az ekhós szekérnek és a villámvonatnak a maga külön útjai, mégpedig azon eredetiségben és változatosságban, amint az élet a patriarkális boldog egyszerűséget s a modern ragyogást összekeveri, nem pedig úgy, hogy kiegyezkedjünk egy kényelmes korcs középútban s hogy például - hasonlatunknál maradva - el-kisvasútiasodjunk. Kötelességeinket ezen az úton a fogékonyság és az ízlés szabja meg, kertnek és kertészkedésnek ez a mindenkoron való kettős alaptalentuma. Azok a szobrok, melyek a múlt költőinek emlékét példázzák, megannyi földből kitörő és eget kérő tiszteletjelei a halhatatlanságnak, istenek ajándékai az örök szépért, melyet e nagyok teremtettek, de nem leszögezői az „eddig volt és nincs tovább"-nak a művészi szépségek örök változékonyságú birodalmában és nem is azért vannak, hogy a múltak kő- és érclábaihoz települő jelen, alattuk mindig csak az emlékek régi szép virágait kötözgesse s hogy a múltak viseletébe öltözve ma is műkedélyességgcl pipázzon és csutorázzon. A Csokonai Kör a múltak szeretetével összeköti lelkében az ismeretlen szép jövők édes álmait, a még kialakulatlan útjait a jelennek, maga is elfogulatlanság nélkül nyesi, ülteti, járja, felékesítvén az újszabású kerteket öröksége gazdag virágaival, védelmezvén a ligetek rejtekén a régi, szép dalú madarak fészkeit. (...) Erősíteni akarjuk magunkat nemcsak anyagiakban, de változatos eszmekört és széles látást hozó munkatársakban is. Erre való az a tervünk, hogy a kör választmánya fokozatosan kibővüljön és hogy társadalmi, tudományos és irodalmi életünk termékeny lelkű új jövevényei, valamint a rokon művészirányzatok képviselői abban otthonra találhassanak. Hisszük, hogy az idők fejlődésének ránk verő hullámai csak megedzik körünket eszményi céljai felé törésében és felfrissülve tudjuk állni a munkát, ha nagyobb feladatok intenek felénk. Ezt hirdetjük mi, kik a kör bizalmából ma az evezőknél állunk, várván a felváltó érdemesebbeket, erősebbeket. Amíg ők elérkeznek, szerény erőnkhöz és körültekintésünkhöz képest legjobb igyekezettel tartjuk néha ár irányában, máskor ár ellen azt a kis hajót, mely Debrecen város közönségének eszményeiért és szépért hozott áldozatain, ha nem is annak tengerén, de délibábos hullámain ringatózik. Ringassa szelíden Csokonai városának anyaszeretetc. Kérem főtitkári jelentésem tudomásulvételét. (...) (Szávay Gyula) 347