Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Amint az igen tisztelt közgyűlés tapasztalhatja, még mindig csak vendégek vagyunk, idegen, bár szíves házigazdák kegyelmére utalva, nemcsak közgyűlésünk, de még választmányi ülésünk alkalmával is. Mert máig nincs megfelelő otthonunk. Holmijaink és ereklyetárunk elhelyezése és megőrzése végett pedig - bevallani is szégyenkezünk - bérelt helyiségben kell meghúzódnunk, bérelt helyiségben, amely természetesen a legkisebb mértékre leszorított igényeknek sem felelhet meg, mert különben is szerfelett megterhelt költségvetésünk egyensúlyát nem akarhattuk ilyen természetű kiadással -lakbérrel! - még nagyobb mértékben veszélyeztetni. Az elmúlt év folyamán folyamodtunk a mi szeretett mostohaanyánkhoz: Debrecen város hatóságához az iránt, hogy ezt a szerény igényű árváját, körünket, elégítse ki egyelőre azzal, hogy a Csokonai Vitéz Mihály szülőházát otthonul, állandó használatra engedje át. Kilátásunk is volt reá, hogy c kérelmünk rövid időn belül meghallgatásra és teljesítésre talál. A törvényhatósági közgyűlés elvileg elhatározta, hogy az elemi iskolák ügyének rendezésével egyidejűleg ez a kért házas telek a mi használatunkra átadandó. Reményünk azonban mind ez ideig nem valósult meg. S egyáltalán nem is sejthető, mikor fog megvalósulni. Egyelőre meg kellett elégednünk azzal a biztató szóval, hogy majd, ha a közművelődési palota felépül, abban talán mi, a Csokonai Kör is állandó s fényes otthonra találunk. Hálás köszönettel vesszük ezt is, habár egyelőre ezzel bizony nem sokra megyünk. De minthogy ez a kijelentés is nem egészen pozitív formában hangzik, engedtessék meg ezúttal nyilvános hangsúlyozása annak, a különben oly magától értetődő és természetszerű ténynek, hogy Debrecen város hatósága a törvényhatósági közgyűlés fent érintett határozatával erkölcsileg elkötelezte magát arra, hogy körünk számára állandó otthonról előbb, avagy utóbb gondoskodni fog. Mi különben természetesen azt óhajtjuk, hogy abban a minél előbb felépíthető közművelődési palotában legyen a mi állandó és végleges otthonunk. Úgy is kell ennek lennie. Hiszen a kultúrpalota megteremtése is egy olyan feladat, melynek megvalósítása iránt a Csokonai Kör évek óta minden tőle telhetőt elkövet. Itt a mi kötelességünk az agitáció. Eddig is igyekeztünk ez irányban társadalmi úton bizonyos közvéleményt teremteni, azaz meggyőzni az illetékes faktorokat és a társadalom különböző köreit afelől, hogy ennek a kulturális intézménynek létesítése elodázhatatlan szükségesség. Közvetlen és közvetett agitációnkkal máris elértünk annyit, hogy a közművelődési csarnok létesítése véglegcsen elhatároztatott, s a városi hatóság által annak megvalósítása a legközelebbi jövő teendői közé hivatalosan is felvétetett. Természetszerűen az érdem ezért nem minket illet; ezt nem is akarjuk magunknak lefoglalni; de az bizonyos, hogy abban nekünk, a mi agitációnknak igen jelentékeny része volt. Arra is mi hívtuk fel a közfigyelmet, hogy a közművelődési csarnok akként tervezendő és létesítendő, hogy azzal kapcsolatosan és annak keretében meg kell alapítani az oly sajnosán nélkülözött Városi Múzeumot is. 340