Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

28. § Körnek tagjai nem lehetnek. A számadási év lejárta, illetve lezárása alkalmából a záró számadást, a pénzkezelésre vonatkozó naplókat, okmányokat és iratokat részlete­sen megvizsgálni s a vizsgálat eredményéről a választmány útján a közgyűlésnek írás­ban jelentést tenni köteles. A pénzkezelést bármikor megvizsgálhatja s ha szabályta­lanságot észlelne, azt az elnökségnek, súlyosabb esetekben az e célra összehívandó rendkívüli közgyűlésnek bejelenteni tartozik. 29. § Feloszlás. Feloszlás esetén a kör minden vagyona Debrecen sz. kir. városnak adatik át, oly feltétellel, hogy a teljes vagyon épségben tartásával annak minden hasznát a jelen alapszabályok 2. §-ban kifejezett cél munkálására fordít, ha pedig idők múltán ismét alakul Debrecenben olyan társaság, amelynek célja a feloszlott kör céljaival megegyezik, a vagyont annak rendelkezésére adja. (Lásd még a 12. és 13. §-okat.) 30. § Hivatalos záradék. Ha a kör az alapszabályokban megállapított céltól eltér, az alap­szabályokban megállapított eljárást be nem tartja, hatáskörét túllépi, államellenes működést fejt ki, a közbiztonság és közrend ellen súlyos vétséget követ el, vagy a tagok vagyoni érdekeit veszélyezteti: - ellene a m. kir. belügyminiszter vizsgálatot rendelhet el, működését felfüggesztheti és a vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlat­hatja. íme a kör új alapszabályainak szövege. Ezt a szöveget aztán az 1932. május 31-én tartott rendkívüli közgyűlés változatlanul elfogadja, az elnökség pedig 1932. június 15-ig fölterjeszti a belügyminisztériumhoz. 188 Alapszabályai módosításán kívül a kör még két fontosabb kérdésben nyúl bele cse­lekvőleg az évad második felében. Egyrészt mozgalmat kezd az iránt, hogy az egyik aradi vértanú: Nagy Sándor József honvéd tábornok hamvait Debrecenbe hozzák. S e törekvésével Vásáry István polgármesternél a legjobb fogadtatásra talál. Másrészt ál­lást foglal - főként kegyeleti okból - Csokonai síremlékének a régi helyén való hagyása mellett. Az előbbi tettét a magyar királyi kormánynak az a lépése váltja ki, melyet az oláh kir. kormánynál tesz a tizenhárom aradi vértanú hamvainak hazaszállításáért. Az utóbbi cselekedete pedig nem más, mint a város vezetőségének kérdésére adott fele­let. A város vezetősége ugyanis az új köztemetőbe akarja szállíttatni Csokonai sírem­188 „A magyar vidék legnagyobb és legértékesebb kulturális egyesülete a Csokonai Kör, amelynek a nemzeti irodalom és művészet ápolása terén kifejtett áldásos munkássága már sok évtizedes eredményekre tekinthet vissza, új alapszabályainak megfelelően, szombaton tartot­ta tisztújító közgyűlését. Ez az újjáalakulás határállomást jelent a vidék irodalmi életében, annál is inkább, mert a Csokonai Kör ezentúl a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság szabá­lyai szerint választotta meg irodalmi és tudományos szakosztályainak örökös tagjait." (Ünnepi keretek között folyt le a Csokonai Kör tisztújító közgyűlése. Debreczeni Újság, 1933. július 2.) 273

Next

/
Oldalképek
Tartalom